Gyorskeresés
Főszponzorunk
Napokon belül debütál a PlayStation 4?
A Sony egy előzetes videóval korbácsolja a kedélyeket.
Hirdetés
Az utóbbi időben megszaporodtak a pletykák az új generációs konzolokkal kapcsolatban, ettől függetlenül pontosabb részletekről vagy dátumokról ez idáig nem igazán esett szó, a két nagy rivális, a Microsoft és a Sony ügyel arra, ellenfele nehogy megneszelje, mikor és mit tervez a másik. Persze az új generáció a Nintendo Wii U személyében már elérkezett, azonban az említett páros gépei szinte biztos, hogy egy sokkal komolyabb szintet fognak majd képviselni.

Az állóháború, amelyben a másik mozdulatait lesik, egy Sony előzetes videó berobbanásával pillanatok alatt felpörgetheti az eseményeket, ugyanis a gyártó február 20-án nagy bejelentésre készül, ami persze nem 100%, hogy a PlayStation 4 lesz, de az biztos, hogy valamilyen konzollal kapcsolatos jövőképet fognak felfedni a New York-i eseményen. Legalábbis a videóban repkedő klasszikus PS kontroller ikonok – a háromszög, a kör, az iksz és a négyzet – ezt az információt sugallják.
A dolog érdekessége (már ha valóban a PS4 leleplezésére készülnek), hogy nyárnál hamarabb egyik új masina bemutatására se lehetett számítani, arról nem is beszélve, hogy a Sony többször is taglalta stratégiáját, miszerint nem az a céljuk, hogy megelőzzék az új Xboxot, de ha a Microsoft lép, akkor azonnal reagálni fognak. Ez a hozzáállás érthető is, hiszen mindkettejük célja az, hogy amíg csak lehet, addig az utolsó cseppet is kipréseljék a jelenlegi generációból, és ha csak a hardvert nézzük, akkor a PS3-ban azért több potenciál van. Mindenesetre már csak néhány nap, és okosabbak leszünk.
Hirdetés
Azóta történt
-
Nagyot durranthat a Sony PlayStation 4
A japán vállalat az AMD-vel karöltve valósította meg azt, ami a PlayStation 3 eredeti koncepciója volt annak idején.
PH!TV – Mikor lesz Playstation 4?
Ez lenne a PlayStation 4 új vezérlője?
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
TUDÁSTÁR
Szeretnéd jobban megérteni?
Percről percre
Koreában népszerű az Optimus G Pro
Az LG csúcsmodelljéből több mint egymillió péld...
Ingyen Torchlight
A GOG nyári akciót hirdetett, benne ingyen Torc...
Ilyen lesz az iPhone 5S kijelzője
Az Apple új telefonja ugyan még csak hónapok mú...
Eladtad a géped, rendben, de gondoskodtál az adattörlésről is?
Az eladásra vagy elajándékozásra kerülő használ...
TitanFall: Nem lesz Win8 exkluzív
Sok PC-s játékost háborított fel a pár órája sz...
Mindan a Huawei P6-ról
Londonban tartotta a Huawei új készülékének bemutatóját, amitől meglehetősen sokat várnak. A helyszínen voltunk, így első kézből tudunk beszámolni a vékony újdonságról.
Mind többen vásárolunk a neten
A legnépszerűbb áruk a telekommunikációs eszközök, és minden második interneten vásárló bankkártyaadatok megadásával fizet.
Alcatel OT Scribe HD
A gyártó újdonsága illeszkedik a nagykijelzős telefonok közé, négymagos processzora minden feladatot ellát, de a kijelzőben sem fogunk csalódni.








