Mint tudjuk, egy átlagos fényképezőgéppel kétdimenziós képet készíthetünk. 3D-s (érzetű) fotókat 2 lencsével rendelkező kamerával, vagy oly módon hozhatunk létre, hogy két gépet egymás mellé teszünk, és szoftveres utómunkát alkalmazunk.

De mi van akkor, ha a kamera ezernyi apró objektíven keresztül látja a világot? Egyrészt 2D-s, másrészt olyan „Super 3D”-s kép születik, ami minden tárgy távolságadatait tartalmazza, így létrehozva egy egyedülálló „mélység-térképet”.

Stanfordi kutatók pontosan ilyen digitális fényképezőt próbálnak kifejleszteni Abbas El Gamal professzor irányításával. Az elv a következő: olyan érzékelő létrehozása, melyen a képpontok 0,7 mikronos távolságban vannak egymástól (egy átlagos digitális gép esetén ez a távolság 2~8 mikron), majd a szenzoron levő képpontok kötegelése 256 darabonként. Ha ez kész, minden egyes csoport fölé parányi lencsét helyeznek.

Az új technológia alkalmas lesz arcfelismerő eljárásokra, melyeket elsősorban a biztonságtechnikában lehet majd használni. A lehetőségek tárháza azonban szinte határtalan: 3 dimenziós nyomat készítése, emberek virtuális világokba való leképzése, épületek 3D-s modellezése, stb.

Ha a prototípusnak szánt három megapixeles érzékelős fényképezőgép elkészül, 12 616 db miniatűr objektívet fog tartalmazni. A fejlesztők találmányukat körülbelül egy átlagos fényképező méretére tervezték, hogy későbbi munkák után mobilokba is beépíthető legyen a technológia, hiszen manapság a digitális fényképezők nagy része hordozható telefonokba van építve.

Gamal professzor és csapata jelenleg a lencséket és a gyártási folyamatokat tervezik.