Gyorskeresés
Szponzorunk
Most már tényleg sínen a Tegra
Az NVIDIA leleplezte a Tegra 250-es lapkára épülő termékeket.
Hirdetés
A Tegra 250 képességeiről még 2010 elején számoltunk be, ám a gyors adoptálás előtt akadályok merültek fel, így nem ment minden a terveknek megfelelően. Világos volt, hogy Tegra első generációja messze nem volt sikeres, ám az NVIDIA szabadkozott, hogy az új vonal az Android segítségével kiköszörüli a csorbát. Erre minden esély megvan, hiszen a tabletinvázió idén elkerülhetetlen, és ez az a terület ahol a Tegra 250 elemében érzi magát.
Az adoptálás egyelőre lassan, de biztosan halad. A Toshiba nemrég állt elő az AC100 névre keresztelt ARM-os netbookkal, ami az NVIDIA SoC rendszerét használja. Egyelőre pozitívak a benyomások, így az új termékek megjelenését is bizakodva várhatják a zöldek. Mivel az újdonságok startja nagyon közel van, így a vállalat le is leplezte, hogy mely vállalatok építenek a Tegra 250-re, és milyen készülékek várhatók. Bruce Chan, a cég szóvivője elmondta, hogy a Toshiba az AC 100 mellett készül Folio 100 névre keresztelt masinával is, ami korábban SmartPad néven futott, továbbá a Hannspree nemrég bemutatott tabletje megkapta a Hanns Mart nevet. Az is megerősítést nyert, hogy az LG az Optimus okostelefonok új generációját az NVIDIA megoldására építi, ami nagyon jól jön a bevételek szempontjából, hiszen a telefonok piaca hatalmas. Az említett készülékeken kívül a Malata SMB-A1011, az E-Noa Interpad, a Viewsonic G Tablet, a Mouse Computer LuvPad AD100, a Notion Ink Adam és a KNO tablet alkalmazza még a Tegra 250-et, ám ez a lista még nem teljes, mivel pár cég nem engedte felfedni az érkező termék kilétét.

Jen-Hsun Huang természetesen már a jövőt is elképzelte. Az NVIDIA elnök-vezérigazgatója korábban már kifejtette a véleményét az okostelefonok terjedéséről, ám most elárulta, hogy a piac merre fog haladni. A vállalat szerint a következő generációban megjelenhetnek az úgynevezett szupertelefonok, amelyek 4 hüvelykes vagy nagyobb kijelzőt alkalmaznának, és egészen extrém teljesítménnyel bírnának, hiszen sok esetben kamatoztathatnák a SoC rendszerben található GPU erejét az általános számítások szempontjából. A zöldek erre valószínűleg a CUDA platformmal segítenének rá, amint beépítik a rendszert az Android egy későbbi verziójába.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.






