A Microsoft egy legális kiskapuval kínál ingyenes Windows 10-et – frissítve!

A Microsoft látszólag teljesen átállt arra a vonalra, amely a Windows operációs rendszerre szolgáltatásként tekint. A vállalat már korábban elmondta, hogy a Windows 7 és 8.1 licencekről ingyenesen igényelhető a Windows 10 a megjelenéstől számított egy évig, és most az is kiderül, hogy ez igaz a Windows 10 Insider Preview kiadásokra is. Ez első olvasásra valóban furcsának tűnik, de így lesz, gyakorlatilag a Microsoft biztosított egy legális kiskaput arra, hogy a felhasználók ingyen is beszerezhessék a Windows 10-et.

Erre a vonatra még most is fel lehet ülni, csupán az alábbi oldalon kell regisztrálni a Windows Insider programba, majd innen letölthető valamelyik Windows 10 Insider Preview verzió (érdemes 64 bites kiadást választani). A telepítés után csak ki kell várni a Windows 10 hivatalos megjelenését és frissíthető a rendszer. Az így kapott licenc hivatalos, de továbbra is az Insider program felhasználói feltételei vonatkoznak rá.

A Microsoft azt szeretné, ha a felhasználók maradnának az Insider programban, ami a Windows 10 megjelenése után formálisan megváltozik, de a célja ugyanaz marad. Ennek megfelelően a regisztrált felhasználók továbbra is hozzáférhetnek olyan újításokhoz, amelyeket tesztelhetnek a megjelenés előtt.

Kiegészítés: Az eredeti blogbejegyzés némileg megváltozott, így a Microsoft pár dolgot tisztázott. Hivatalosan csak Windows 7-ről és 8.1-ről lehet frissíteni Windows 10-re, és így a rendszert korlátlanul lehet használni. A Windows 10 Insider Previewről való frissítés bár jogi értelemben teljesen legális, de a felhasználási feltételek szempontjából az így beszerzett teljes értékű Windows 10-et továbbra is tesztelési céllal lehet használni. Ez azt jelenti, hogy bár a felhasználó ténylegesen hozzájut a Windows 10-hez, gyakorlatilag ingyen, de az operációs rendszer használatára vonatkozóan már korlátozások vannak érvényben. Egészen pontosan a licenc arra ad lehetőséget, hogy az Insider programon belüli érintettek a Microsoft újításait továbbra is tesztelhessék, de a Windows 10-et úgymond felhasználási szinten igénybe venni nem lehet. Bár funkcionálisan utóbbi lehetőség egyáltalán nincs letiltva, de a licenc szempontjából illegálisnak minősül. Az viszont nincs teljesen definiálva, hogy mi tekinthető tesztelésnek és mi a konkrét felhasználás. Ebből a szempontból rengeteg kiskapu van a Microsoft koncepciójában, amelyek nehezen megválaszolható kérdésekhez vezetnek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés