Gyorskeresés
Szponzorunk
Microsoft egerek BlueTrack technológiával
A speciális kék fénnyel működő optika szinte minden felületen működik.
Hirdetés
A Microsoft 1995-ben mutatta be első optikai egerét, amely – a LED fénynek köszönhetően – kényelmesebb és pontosabb használhatot tett lehetővé golyós társaikhoz képest. 2005-ben megjelent a „High Definition Laser” technológia; ez olyan felületeken is használhatóvá tette a rágcsálókat, ahol az elődök már csődöt mondtak. Volt viszont néhány hátrányuk: érzékenyek voltak a koszra és a porra, valamint márvány vagy gránit felületen működésük bizonytalanná vált. A most megjelent BlueTrack technológiát használó egereknek már ez sem okoz problémát, egyedül átlátszó üveg vagy tükröződő felületeken nem működnek megfelelően.
A BlueTrack technológia négy, kék fénytartományú és szélesebb sugarat, valamint speciális optikát használ. Képfeldolgozó rendszere a felületről pontos képet készít kiemelve a kulcspontokat, egy szabályzó algoritmus pedig rögzíti azok elmozdulást. A felhasznált fény kevésbé érzékeny a porra és a koszra, szinte jelveszteség nélkül hatol át rajtuk.
Egy asztali gépekhez és egy notebookokhoz tervezett egér érkezik ezzel a technológiával felvértezve. Mindkettő ötgombos, így egyszerűen elérhetőek a Flip3D és a Magnifier funkciók Windows Vista alatt, ráadásul akár 9 méteres távolságból is működőképesek maradnak. Az Explorer Mouse újratölthető elemmel és töltőkészlettel 16 990, a Mini Explorer Mouse hordtáskával együtt 12 990 forintos ajánlott fogyasztói áron lesz megvásárolható október 15-től.
Azóta történt
Előzmények
Testre szabható OCZ egér játékosoknak
Játékhoz tervezett billentyűzet és egér a Microsofttól
Jön a Microsoft újabb vistás billentyűzet-egér kombója
Új rádiós egerek a Microsofttól
Három új Microsoft egér noteszgépekhez
Kézbesimuló Logitech egér noteszgépek mellé
Újabb egér jön a Logitech egyedi görgetőjével
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







