Gyorskeresés
Szponzorunk
MicroATX házakkal jelentkezik az Asus
A TM-21 tornyok minden környezetben megállják a helyüket.
Hirdetés
Az Asus első PC-házával elsősorban a játékosok felé fordult, azóta azonban számos újabb házat is bemutatott, melyek formavilága az egyszerűtől a kifejezetten elegánsig terjed. Az ATX szabványnak megfelelő TA-21 sorozatot követik a legfrissebb, TM-21-es modellek, amelyek azonban csupán microATX méretű alaplapokat tudnak befogadni.

A fekete és fehér színben is megjelenő mini tornyok két-két külső 5,25 és 3,5 hüvelykes meghajtórekesszel rendelkeznek, míg belülre három 3,5 colos merevlemez illeszthető. A ház előlapja mögé egy 80 mm-es, hátra egy 80 vagy egy 92 mm-es ventilátor szerelhető; a hűtéshez az oldallapon, a CPU és a videokártya magasságában elhelyezett szellőzőnyílások is hozzájárulnak.
A 17 x 35,5 x 39,5 cm-es acélház tömege tápegység nélkül 6 kilogramm. Az Asus tápegység nélkül vagy 300, illetve 350 wattos táppal szállítja a házat, melynek ára egyelőre nem ismert.
Azóta történt
-
DTK házak jó áron
A DTK hagyományosan jó ár/érték arányt mutató házai közül vizsgáltunk meg kettőt, egy mini és egy midi tornyot.
-
Asus házak a mindennapokra
Nem mindenki költhet tízezreket házra és tápra. Az olcsóbb megoldások között vannak jók és rosszak is. Ma az Asus gazdaságos közepes és mini tornyai méretnek meg.
Látványos Asus ház játékosoknak
AOpen ház játékosoknak
-
Temjin szépségek
A Cooler Masterből kivált SilverStone Technology elegáns tornyaival ismerkedtünk.
-
Újévi újdonságok
Újdonságokkal és áfacsökkenéssel köszöntött be a 2006-os esztendő.
Friss PC-házakat jelentett be a Gigabyte
Új microATX tornyok a Casetektől
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





