Mérföldkőhöz ért az OTOY

Az OTOY célkitűzése régóta a felhőben rejlő számítási kapacitás kihasználása, és ennek érdekében már több céggel is összefogtak korábban. Többek között az első működő infrastruktúrát az AMD-vel közösen rakták le, aminek az eredménye az öt éve megjelent Fusion Render Cloud nevű szerver volt, de azóta az Intel és az NVIDIA is a vállalat partnereivé váltak.

Hirdetés

Mára az AMD és az Intel egy kicsit háttérbe szorította a felhőben rejlő számítási kapacitást kihasználását, ami nem azt jelenti, hogy az OTOY vagy más cégekkel való partnerkapcsolatot megszüntették, de mérsékelt fókuszt kapnak a kutatások ebből a szempontból. Az NVIDIA azonban rendíthetetlenül meg van győződve arról, hogy márpedig a jövő a felhő, és 2010-ben teljes mellszélességgel az OTOY mellé álltak annak érdekében, hogy 2014-re a felhőben fusson minden számításigényes program.

Ennek megvalósítása persze nagyrészt az OTOY feladata, és úgy néz ki, hogy az alapokat le is rakják időben. A vállalat ugyanis bejelentette, hogy hamarosan elérhető lesz a Brigade motor harmadik generációs verziója az Amazon EC2 felhős platformján, ami lényegében áttörésnek tekinthető a fejlesztést tekintve, és így akár még az is megvalósítható, hogy a felhőből fusson a számításigényes programok egy része.

A rendszer első körben három dologra lesz használható. Egyrészt játékfejlesztésre, hiszen a Brigade Amazon Machine Instances bevetésével tesztelhető a készülő program, másrészt az OctaneRender a jobb grafikai minőség érdekében bevethető 3D-s modellezéshez, ami a tartalomkreálás szempontjából nagyon fontos. A legfontosabb opció azonban, hogy a Brigade API-ja könnyedén helyettesítheti a szabványos DirectX és OpenGL felületeket, így a játék leképzése a felhőben rejlő számítási kapacitás igénybevételével történik nagyon valósághű grafikával. Ez a kliensoldalon ráadásul nem igényel semmilyen extra hardvert, csupán egy olyan webböngészőt, amiben használható a szükséges beépülő modul.

 

A kérdéses szempontok között szerepel egyébként az üzleti modell, ami még nem teljesen világos. Az biztos, hogy a Brigade minőségi szintjével egy, vagy akár több tucat grafikus processzort is be kell fogni a számításhoz. Ez az egy főre jutó erőforrások energiaigénye szempontjából eléggé pazarlóvá teszi a rendszert, amit nyilván a minőség kárpótol, de a bevételek szempontjából is meg kell kérni ennek az árát.

A rendszer elérhetőségére még várni kell, de még idén, leginkább az év második felében megtörténik a tényleges start. Az OTOY azonban a GDC rendezvényen már mutatott pár demonstrációt, hogy mire lehet számítani.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés