Gyorskeresés
Szponzorunk
Méretes toronyház lett a Thermaltake Overseer RX-I modellje
A kívül-belül fekete acélláda E-ATX formátumú alaplapokat is fogadhat.
Hirdetés
Igazán látványos házzal jelentkezett a Thermaltake, mely ugyan valószínűleg nem fog mindenkiben első pillantásra tetszést kiváltani, azért akad majd biztosan, aki bevállalja. Az Overseer RX-I névre keresztelt acélláda méreteit tekintve 535 mm-es magassággal, 220 mm-es szélességgel és 580 mm-es mélységgel rendelkezik, tömege pedig meghaladja a tíz kilogrammot is, szóval nem egy pehelysúlyú kategóriás ház. Mivel toronyházról van szó, nem meglepő, hogy a normál ATX mellett az E-ATX méretű alaplapokat is tudja fogadni, videokártyákból pedig a 340 mm hosszúságúak beszerelése sem jelenthet gondot.
Előlapját és tetejét fémrács borítja, oldalán pedig hatalmas plexiablak kapott helyet, mely ugyancsak tartalmaz egy rácsos részt is. Színét tekintve természetesen a fekete az uralkodó árnyalat, kívül belül ilyenre festették, amit csupán az előlapon lévő logó és a ventilátorok kék LED-jei törnek meg. Légkavarókból egyébként három jár hozzá gyárilag, köztük egy-egy 200 mm-es elöl és felül, melyek 600~800 rpm-es fordulatszámon üzemelnek, illetve egy 120 mm-es hátul (1000 rpm). Előlapi csatlakozói közt találhatunk két-két 2.0-s és 3.0-s USB-t, egy eSATA portot, valamint hang ki- és bemeneteket.
A Thermaltake ház ára 102 euró lesz.
Előzmények
Visszafogottan elegáns ház lett az Antec SOLO II modellje
Órási ház különleges megoldással: érkezik a Lian Li PC-90 "The Hammer"
Bemutatkozott a gémereknek szánt Spacecraft VF-I Thermaltake ház
-
Thermaltake Level 10 GT házkülönlegesség
Bemutatjuk a gyártó legújabb, felsőkategóriás számítógéplakását.
Méretes lett a Rosewill új számítógépháza, a Thor v2
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







