Gyorskeresés
Megújult a Fujitsu Esprimo asztali felhozatala
Három új széria váltotta a régieket, vagyis bemutatkoztak a P900-as, az E900-as és a Q900-as modellek.
Hirdetés
Ahogy az előző évben, úgy idén is a januárt választotta a Fujitsu legújabb készülékei bemutatásának időpontjául. A cégnél rengeteg új hordozható és asztali számítógép jelent meg, amelyekből az utóbbiakat tekinthetjük most meg. Az Esprimo termékcsalád Superior sorozatú tagjai a Q900 mini PC, az E900 és a P900 modellek lesznek. A tavalyi típusok egyik kiemelt különlegessége a nulla wattos fogyasztás volt, azaz a termékek kikapcsolt állapotban sem vettek fel áramot. Az új E900 és P900 modellek érdekessége a Zero Noise technológia bevetése, ami tökéletesen zajmentes számítógépeket eredményez. Így a cég újabb környezetterhelő tényezőt iktatott ki, kényelmesebbé téve a gépek használatát.
A felső kategóriát a normál, miditornyos P900 képviseli, amely új dizájnt is kapott, így a szürke gépházak helyett a fekete külsőt most némi piros díszítéssel dobták fel. A Q67-es chipsertre épülő konfigurációkban második generációs Intel Core vPro (Sandy Bridge) processzorok dolgoznak, operációs rendszerként pedig Windows 7 kerül rájuk. További adat, hogy akár 94%-os hatékonyságú tápot is kaphatnak.
Ennél kicsit kisebbek az E900-as készülékek, amelyek alig 13 liter űrtartalmú házban kaptak helyet, ami állítva vagy fektetve is tárolható. A konfigurációt tekintve megegyeznek a P-s gépekkel, azaz ebbe is Core i3, i5 vagy i7 processzor kerülhet maximum 4 GB memóriával, 500 GB-os merevlemezzel vagy 128 GB-os SSD-vel, illetve az akár 1 GB saját memóriás videokártyával.
A széria legkisebb, és leginkább helytakarékos tagjai a Q900-as számítógépek. Az 1,4 kg-os masinák mindössze 1,6 literes dobozban kaptak helyet. Akár 4 GB memóriával is elláthatóak, háttértáruk pedig 500 GB-os is lehet, továbbá slot-in DVD meghajtója is van. Természetesen felszerelték őket a legfontosabb csatlakozókkal is, így találhatunk rajtuk két 3.0-s USB portot, DisplayPort és DVI kimenetet, valamint kártyaolvasót is. Használatakor mindössze 19 wattot fogyasztanak, és megfelelnek az Energy Star 5.0 feltételeinek is.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!

![Fujitsu Esprimo gépek [+] Fujitsu Esprimo gépek [+]](/dl/cnt/2011-01/68301/rs25605_c3150_esprimo_e700_900_lieg-steh-lpr_s.jpg)
![Fujitsu Esprimo P900 [+] Fujitsu Esprimo P900 [+]](/dl/cnt/2011-01/68301/rs25618_c3164_esprimo_p700_900_p24-lpr_s.jpg)
![Fujitsu Esprimo E900 [+] Fujitsu Esprimo E900 [+]](/dl/cnt/2011-01/68301/rs25606_c3151_esprimo_e700_900_steh_p24-lpr_s.jpg)
![Fujitsu Q900 [+] Fujitsu Q900 [+]](/dl/cnt/2011-01/68301/rs2831_33917-lpr_s.jpg)




