Gyorskeresés
Szponzorunk
Megújul és új taggal bővül a Samsung felső kategóriás Series 9 notebookcsaládja
A Series 9 idén új köntös kap és kétféle méretben is elérhető lesz.
A tavalyi évben rajtolt el a Samsung notebookok 9-es szériája, melynek egyetlen tagját teszteltük is. Az NP900X3A típusjelzésű notebook akkor nem felelt meg minden szempontból az Intel Ultrabook követelményeknek, valamint ára is magasabb volt a vártnál, de maga a készülék igen tetszetős volt. A Samsung továbbra is foglalkozik kedvenc zászlóshajójával, így a korábban pedzegetett Series 5-ös Ultrabookok mellett érkezni fog a Series 9 megújított változata, mely a hírek szerint szintén megfelel majd az Ultrabook jelző használatához szükséges kívánalmaknak.

Az új 9-essel kapcsolatos egyik legfontosabb változás, hogy a tovább szépített, unibody héjba ültetett 13"-es kijelzővel felszerelt modell mellett egy 15"-es verzió is készül. A CES-en szerzett előzetes információk szerint a kisebbik változata 1,16 kg-ot nyom a mérlegen és vastagsága 12,9 mm körül alakul, míg a 15"-es masina 1,59 kg lesz és 14,9 mm vastag. Érdemes egy pillantást vetni nyitott állapotban a kijelző vékony kávájára is, ami még inkább növeli a kijelző méretét. Ez jó hír, főleg azt figyelembe véve, hogy mérettől függetlenül 1600x900-as képfelbontást kapunk mindkét gép esetében.
A két eszköz specifikációja az előzetes információk alapján megegyezik majd, de most nem számíthatunk Ivy Bridge processzorokra, hiszen a megjelenést február végére tűzte ki a gyártó. Éppen ezért egyelőre a Sandy Bridge-es Intel Core i5-2467M központi egységé lesz a főszerep a szokásos HD Graphics 3000 grafikus maggal, valamint 4 vagy 8 GB memóriával. A tároló szerepét természetesen SSD látja el minimum 128, maximum 256 GB-os változatban.

A megjelenés pontos időpontja mellett (ami egyébként február 27-ére esik, de minden bizonnyal ez csak az USA-ra vonatkozik) az árat is elárulták az illetékesek. Nos, a kisebbik változat alapára 1399, a nagyobbiké pedig 1499 dollár lesz, ami nem kevés, de aki olcsóbb Samsung Ultrabookra vágyik, azok a korábban is emlegetett, picit visszafogottabb Series 5 gépekből válogathatnak majd. Utóbbiról hamarosan hivatalos, hazai piacra vonatkozó információkkal is rendelkezni fogunk, amiket azonnal megosztunk majd.
Azóta történt
Előzmények
Samsung notebook blog: nem maradunk Series 7 notebook nélkül!
Samsung notebook blog: megújul a Samsung RF511 gamer notebook!
-
Samsung NP350: Ultrabookok gyilkosa
Bemutatjuk a Samsung 3-as sorozatába tartozó, könnyű és kicsi notebookját.
Samsung notebook blog: Ultrabook-gyilkos lesz a Series 3 NP350 notebook?
Samsung notebook blog: a mindenes 3-as széria, picit közelebbről
Samsung notebook blog: Samsung Series 9 vs. Apple Macbook Air
-
Majdnem Ultrabook: Samsung NP900X3A
A 9-es széria első tagja új fejezetet nyithat a gyártó történetében.
Samsung blog: IFA összefoglaló, Samsung notebook szempontból
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.






