Gyorskeresés
Megtorpant a Nintendo 3DS
A kezdeti eladások visszaestek, de a vállalat szerint ez még helyrehozható.
Hirdetés
A Nintendo 3DS még februárban startolt Japánban, míg Európában és az Egyesült Államokban egy hónappal később került sor a debütálásra. A kezdeti eladások nagyon jól alakultak, ami főleg az előrendeléseknek volt köszönhető, ám a japán vállalat nem számolt azzal, hogy a termék iránti kereslet nyárra komolyan megcsappan. A 3DS tulajdonképpen csak Japánban teljesít folyamatosan jól, a többi földrészen az elmúlt hetekben mérhető eladások az elvárható szint alatt maradtak.
A vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a vártnál gyengébb eladások a termék szemben támasztott túlzott elvárásoknak köszönhetőek, és nem azért, mert a kézikonzol nem felel meg a piac igényeinek. Iwata Satoru szerint a helyzet még bőven korrigálható, és komoly exkluzív címeket kell a 3DS-re fejleszteni a kereslet fellendítése érdekében.

Mégsem olyan kelendő
Érdemes megjegyezni, hogy számos elemző a 3D-ben is problémát lát. A Nintendo 3DS természetesen nem csak gyerekeknek készült, de a felhasználók egy jelentősnek mondható része fiatalkorú, 8 év alatti gyermek. Márpedig a sztereó 3D nagyon nem ajánlott számukra, mivel a kifejletlen szemmozgató izmok túlterhelése maradandó károsodást is eredményezhet. Éppen ezért elképzelhető, hogy a szülők ódzkodnak a termék megvásárlásától, még akkor is, ha a kézikonzol tartalmaz gyerekzárat.
Sok a Wii U pletyka
Iwata Sator, a nemrég prezentált Nintendo Wii U konzol esetében is reagált pár pletykára. Már az E3-as kiállítás óta téma, hogy az optikai meghajtó milyen lemezeket olvas. A vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az új masina nem támogatja a DVD-ket és a Blu-ray lemezeket sem. Ennek megfelelően a Wii U befoghatatlan lesz az optikai tárolón megvásárolható filmek lejátszására, ám ez a Nintendo első embere szerint nem lényeges, mert a legtöbb családban már eleve van egy erre felkészített célhardver.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





