2012. május 26., szombat

Gyorskeresés

Szponzorunk

Főszponzorunk

ASUS

Útvonal

Hírek  »  Egyéb rovat

Meghalt Steve Jobs (1955-2011)

  • (f)
  • (p)
Írta: Daywalker | 2011-10-06 09:24 | Forrás: IT café

Véget ért az Apple alapítójának küzdelme a rákkal. Jobs elment, de fő műve, a hátrahagyott vállalat a csúcson van.

Hirdetés

„Mély megrendüléssel közöljük, hogy Steve Jobs ma elhunyt”– jelentette be tegnap az Apple igazgatótanácsa. Jobs, aki évek óta küzdött a rák egy ritka válfajával, 56 éves volt. Egészségének fokozatos romlása az általa alapított és irányított Apple mesébe illő fellendülésével esett egybe, a vállalat – megelőzve az Exxon Mobil olajipari konszernt – az idén a világ legértékesebb részvénytársaságává nőtt. Bár neki nagyobb szüksége lett volna rá, csoda az általa fanatikus odaadással szeretett céggel történt.

Jobs halála kapcsán megszólaltak, részvétüket fejezték ki az iparág prominensei. A Google a keresője weboldalán emlékezik az ikonikus vezetőre, míg Bill Gates, a Microsoft alapítója közleményében a következőket írta: „Steve-vel közel 30 évvel ezelőtt találkoztam először. Azóta kollégák, versenytársak és barátok voltunk az életünk java részében. A világon ritka az olyan ember, mint Steve, aki olyan rendkívüli hatással volt az életünkre, mely a jövő generációira is kihat. Nekünk, akiknek megadatott, hogy vele dolgozhattunk, ez egy hihetetlenül nagy megtiszteltetés volt. Borzasztóan hiányozni fog.”

Az Apple weboldala Jobsra emlékezik
Az Apple weboldala Jobsra emlékezik

Jobsról megemlékezett Barack Obama amerikai elnök is. „A világ elveszített egy látnokot. És aligha lehet nagyobb elismerése Steve sikerének, mint az, hogy sokan a világon egy olyan készülék segítségével értesültek a haláláról, amelyet ő talált fel” – fogalmazott.

Cikkünk folytatása IT Café testvéroldalunkon olvasható, melyben megemlékezünk Steve Jobs életpályájáról és munkásságáról.

Főszponzorunk

ASUS

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.