Gyorskeresés
Még több felsőkategóriás memóriát dob piacra az A-Data
A Vitesta család X, G és + sorozatainál más-más jellegzetesség kerül előtérbe.
Hirdetés
Az A-Data tovább differenciálja és bővíti átlagon felüli, játékosok és tuningolók számára is érdekes memóriamoduljainak választékát. A Vitesta termékcsaládon belül az X szériánál főként a sebességre helyezik a hangsúlyt, emellett a gyártó itt kizárólag válogatott Micron chipeket alkalmaz, ezzel kívánja biztosítani, hogy moduljai túlhajtás esetén is rendelkezzenek megfelelő tartalékokkal.
A G (Gamer) szettekben a többi Vitesta terméktől eltérően nem két, hanem négy RAM modul található, melyek összkapacitása elérheti a 8 GB-ot is. A táblázatból is kiolvasható, hogy itt kevésbé a sebességet, mint inkább a bőséges tárhelyet tolták előtérbe – természetesen a játékok mellett minden más nagy memóriaigényű alkalmazás is profitálhat ebből.

A korábban piacra került Vitesta modulok hagyományait folytatja a + (Plus) vonal. Bár az X jelzésű memóriákat kifejezetten tuninghoz szánják, ez nem jelenti azt, hogy a többit ne lehetne húzni; a G és a + jelű modulok a finomhangolást segítő EPP technológiát is támogatják. A Vitesta X modulok hűtőbordája grafitszínű, a G sorozat fekete, a + a már eddig is használt vörös bordát kapja. A felsőkategóriás modulok bemutatására a gyártó új weblapot is nyitott A-Data OC néven.
| A-Data Vitesta X széria | ||||
| Modell | Technológia | Késleltetés | Feszültség | Méret |
| DDR3-1900X | PC3-15200 | CL 9-9-9-24 | 2,05–2,15 V | 2 x 2 GB |
| DDR3-1900X | PC3-15200 | CL 9-9-9-24 | 2,05–2,15 V | 2 x 1 GB |
| DDR3-1600X | PC3-12800 | CL 7-7-7-20 | 1,75–1,85 V | 2 x 2 GB |
| DDR3-1600X | PC3-12800 | CL 7-7-7-20 | 1,75–1,85 V | 2 x 1 GB |
| DDR2-800X | PC2-6400 | CL 4-4-4-12 | 1,9–2,1 V | 2 x 1 GB |
| DDR2-800X | PC2-6400 | CL 4-4-4-12 | 1,9–2,1 V | 2 x 512 MB |
| A-Data Vitesta G széria | ||||
| Modell | Technológia | Késleltetés | Feszültség | Méret |
| DDR3-1066G | PC3-8500 | CL 7-7-7-18 | 1,75–1,85 V | 4 x 2 GB |
| DDR3-1066G | PC3-8500 | CL 7-7-7-18 | 1,75–1,85 V | 4 x 1 GB |
| DDR3-1066G | PC3-8500 | CL 7-7-7-18 | 1,75–1,85 V | 4 x 512 MB |
| DDR2-800G | PC2-6400 | CL 5-5-5-15 | 1,9–2,1 V | 4 x 2 GB |
| DDR2-800G | PC2-6400 | CL 5-5-5-15 | 1,9–2,1 V | 4 x 1 GB |
| DDR2-800G | PC2-6400 | CL 5-5-5-15 | 1,9–2,1 V | 4 x 512 MB |
| A-Data Vitesta + széria | ||||
| Modell | Technológia | Késleltetés | Feszültség | Méret |
| DDR3-1600+ | PC3-12800 | CL 8-8-8-24 | 1,7–1,85 V | 2 x 2 GB |
| DDR3-1600+ | PC3-12800 | CL 8-8-8-24 | 1,7–1,85 V | 2 x 1 GB |
| DDR3-1333+ | PC3-10700 | CL 7-7-7-20 | 1,7–1,85 V | 2 x 2 GB |
| DDR3-1333+ | PC3-10700 | CL 7-7-7-20 | 1,7–1,85 V | 2 x 1 GB |
| DDR2-1200+ | PC2-9600 | CL 5-5-5-15 | 2,35–2,4 V | 2 x 1 GB |
| DDR2-1200+ | PC2-9600 | CL 5-5-5-15 | 2,35–2,4 V | 2 x 512 MB |
| DDR2-1066+ | PC2-8500 | CL 5-5-5-15 | 2,2–2,3 V | 2 x 1 GB |
| DDR2-800+ | PC2-6400 | CL 5-5-5-18 | 1,9–2,1 V | 2 x 2 GB |
| DDR2-800+ | PC2-6400 | CL 4-4-4-12 | 1,9–2,1 V | 2 x 1 GB |
| DDR2-800+ | PC2-6400 | CL 4-4-4-12 | 1,9–2,1 V | 2 x 512 MB |
Azóta történt
Bővíti XPG Gaming sorozatát az A-Data
A-Data memóriák 2133 MHz-en
DDR3-as memóriakészlet Core i7 processzorokhoz
8 GB-os memóriaszett a Corsairtől
Gyors és nagy kapacitású Chaintech memóriaszett
Gyors DDR3 memóriát készít a Transcend
-
DDR3-as memóriák a CSX-től
A Compustocx új moduljai magas órajelet érnek el, és nem idegen tőlük a tuning sem.
Aktív hűtést kapnak az Apacer új DDR3 moduljai
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





