Gyorskeresés
Még kisebbé válik a Cell processzor
A 45 nm csíkszélességű gyártástechnológia jóvoltából 40 százalékkal csökken a fogyasztás.
Hirdetés
A processzorgyártás egyik forró témája manapság a 45 nm-es csíkszélességre történő átállás. Kereskedelmi forgalomban elsőként az Intel Penryn kódnevű CPU-generációja jelent meg az új technológiára építkezve, de a konkurens gyártók fejlesztéseiről is gyakran hallani. Az IBM köré tömörült szövetség, melynek az AMD is tagja, 2006 nyarán készítette el első működőképes 45 nm csíkszélességű lapkáit, és az idei év első felében már ez a tábor is beindítja a tömegtermelést. A félvezetőipar egyik legfontosabb nemzetközi eseményének számító ISSCC (IEEE International Solid-State Circuits Conference) konferencián az IBM, a Sony és a Toshiba együttműködéséből született Cell Broadband Engine migrációjáról is tartanak előadást.

A chipet eredetileg 90 nm-es csíkszélességgel állították elő, majd 2007 tavaszán indultak be a 65 nm-en dolgozó gépsorok. Most a 45 nm-es gyártás következik, melynél a korábbiakhoz hasonlóan a silicon on insulator (SOI) kialakítást alkalmazzák. A Cell processzor működése nem változik, vagyis teljes mértékben kompatibilis lesz elődeivel, azonban a zsugorítás eredményeképpen jelentős mértékben javul számítási kapacitás/fogyasztás aránya. A lapka energiafelvételét az újabb gyártástechnológiai váltás körülbelül 40 százalékkal mérsékli, míg alapterülete 34 százalékkal csökken. A kisebb méret nem csupán a működtetési, hanem természetesen az előállítási költségekre is kedvező hatással van. A Cell processzor egyik legismertebb alkalmazási területét a PlayStation 3 játékkonzol jelenti, de ma már szerverekben és különféle gyorsítókártyákon is megtalálható.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!





