Magyar a leggyorsabb hárommagos processzor!

A hazai extrém tuningos világ ismerőinek nyilván nem kell bemutatni Kovács Ádámot, aki subaruwrc művésznéven tevékenykedik. Ezúttal ő öntötte nyakon a processzorát folyékony nitrogénnel, a gépészkedés eredménye pedig két világelső eredmény lett. Az ehhez felhasznált AMD Phenom II X2 555 Black Edition már nem mai gyerek, idestova öt éve létezik. Az alacsony költségvetéssel dolgozó tuningosok kedvence, mert két, gyárilag aktív processzormagja mellé akár további kettő is felébreszthető.


[+]

Éppen ezzel foglalkozott subaruwrc is, aki még egy magot aktivált, így a nem túl népszerű, hárommagosok mezőnyében tevékenykedett. A processzor alá egy régi, jól bevált alaplap, a Gigabyte 990FXA-UD3 került, amely még a 2011-es Computexen mutatkozott be. A folyékony nitrogén hűsítő erejének és a megfelelő beállításoknak köszönhetően sikerült a hárommagosra bővített AMD processzort 6,5 GHz környékére felpumpálni, ami az alap 3,2 GHz-es órajel több mint megduplázását jelenti.

Ráadásul ez a fenemód magas frekvencia nem csak pillanatnyi maximumként jött össze, hanem hosszabb tesztprogramok futtatásához is elég stabil volt a rendszer. A többszálas CPU renderelésre kihegyezett Cinebench tesztprogramok kerültek terítékre, a Cinebench R11.5-ben és a Cinebench R15-ben elért eredmény is világcsúcsnak számít a hárommagos processzorok mezőnyében. A legmagasabb, 6578 MHz-es órajelen a HWBot Prime benchmarkot sikerült lefuttatni, az így mutatott produkció a hárommagosok dobogójának második helyére lett elegendő kevesebb mint fél százalékos lemaradással a legjobbtól.

Gratulálunk subaruwrcnek a kiváló eredményekhez!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés