Gyorskeresés
Leépítések a Western Digitalnál
A gazdasági válság miatt elbocsátásokra, gyárbezárásra és masszív költségcsökkentésre kényszerült a cég.
Hirdetés
A gazdasági válság a merevlemezek eladási adatain is érezteti hatását, emiatt a Western Digital kénytelen átszervezni működését. Az előző év utolsó negyedévének 2-2,1 milliárd dolláros forgalma a gyártó becslései szerint idén 1,7-1,8 milliárd dollárra apad, emellett a vártnál erősebb árverseny is megnehezítette a vállalat helyzetét.
A megszorítások értelmében az eddigi 750 milliós büdzsé helyett jövőre már csak 500 millióból fog gazdálkodni a cég. Ez azt jelenti, hogy kénytelenek megválni 2500 dolgozótól, ami az összmunkaerő 5%-át adja ki, ezenkívül 20%-kal csökkentik a munkaórák számát is, kevesebb ideiglenes munkaerőt alkalmaznak, és visszaszorítják a túlórázást. A termékek gyártását 2008. december huszadika és 2009. január elseje között teljesen beszüntetik, a három tajvani merevlemezgyártó egység közül az egyik végleg bezárásra kerül. A két malajziai alapanyaggyártó üzem egyikét is bezárják, illetve eladásra kínálják. A megszorítás a felsőbb vezetőket is érinteni fogja, számukra kevesebb anyagi juttatást tud biztosítani a cég 2009-ben.
A Western Digital elnöke, John Coyne elmondása szerint ezekre a lépésekre azért van szükség, hogy megerősítsék anyagi helyzetüket, és átvészeljék azt az időszakot, amit a gazdasági recesszió hozott magával. Állítása szerint a fejlesztéseket nem fagyasztják be, mivel az új technológiák és termékek kifejlesztése kulcsfontosságú lehet a további működés biztosításához. Az átszervezés 2009 márciusában fejeződik be, a gyártó 150 millió dolláros megtakarításra számít.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





