Gyorskeresés
Külső videokártyákkal támadna az AMD?
A cégnek kapóra jött a PCI Express nemrég elfogadott külső kábelezési szabványa. Jönnek a dobozba zárt Radeonok?
Hirdetés
A The Inquirer brit informatikai bulvárlap beszámolója szerint az AMD grafikus vezérlőket fejlesztő mérnökei javában dolgoznak egy újfajta, külső csatolású videovezérlőn, mely a nemrég elfogadott külső kábelezésű PCI Express csatolószabvány előnyeit kamatoztatná. Az újdonság állítólag a hamarosan érkező, DirectX 10-kompatibilis GPU-it tartalmazná, és külső csatlakozója révén elsősorban a nehezebben fejleszthető gépek (például notebookok) bővítését tenné lehetővé. A hordozható számítógépekre felépítésükből és jellegükből adódóan eddig kevéssé volt jellemző, hogy csúcsteljesítményű grafikus vezérlőt integráltak volna, az egyre összetettebb, egyben mind nagyobb étvágyú GPU-k megjelenésével pedig vélhetőleg a későbbiekben sem változik ez a helyzet.
Erre jelenthetne megoldást a külső csatolású PCI Express videovezérlő, mely ugyan nem teljesen egyedi koncepció, az egységesített szabvány révén azonban mostantól nagyobb piacot nyerhet magának. Az AMD egyelőre csak Lasso kódnéven emlegetett megoldása is ilyen csatolót használna – elképzelhető, hogy elsőként, a külső GPU-k fejlesztése ugyanis a brit lap információi szerint már a finisben jár: a The Inquirer állítja, hogy az AMD nyár elejére helyezte kilátásba a multiGPU-s CrossFire platform külső változatának a debütálását, mely ugyanerre a külső csatolóra építkezne.
Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy az alaplapokra, illetve noteszgépekre mikor helyezik el a gyártók a szükséges csatlakozókat, ám ha ez a fajta külső csatlakozási lehetőség csak a PCI Express szabvány 2.0-s változatával lesz elérhető, akkor nyárnál előbb biztosan nem lesz piacon olyan rendszer, mely fogadná a külső csatolású videovezérlőket.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





