Gyorskeresés
Konzol@war: kevesebb hardver, de több szoftver fogyott januárban
Olyan erős decembert zárt a piac, hogy januárra több helyen elapadtak a készletek. Az USA-ban utolsó az Xbox 360 és továbbra is vezet a Wii.
Hirdetés
Az Egyesült Államok több szaküzletében is hiánycikk a Microsoft új generációs játékgépe, az Xbox 360, ismerte el a vállalat egyik képviselője a hét közepén. A hiányt a rendkívüli forgalmat generáló decemberrel, illetve szezonális hatások ellenére is erős év eleji kereslettel magyarázzák. Decemberben, a szezon végi hajrában rekordmennyiségű, csaknem 1,3 millió Microsoft játékkonzol talált gazdára.
„Kezdünk kifogyni a készletekből itt az Egyesült Államokban” – nyilatkozta a Reuters-nek Jeff Bell, a Microsoft illetékes részlegének marketingvezetője, aki hozzátette, hogy mindez elsősorban annak a számlájára írható, hogy cégénél rosszul mérték fel az év eleji kereslet mértékét. „Több áruházban gyakorlatilag hiánycikk az Xbox 360, ez pedig bizonyára hatással lesz az eladási mutatókra” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Nem tudják ellátni a kereskedőket
fotó: AP
Egy nappal a Microsoft figyelmeztetése után befutottak az amerikai NPD piackutató legfrissebb előrejelzési adatai a videojáték-piac januári forgalmáról. A tengerentúlon továbbra is a Nintendo nagy sikerű Wiije fogyott a legjobban; a folyamatos készlethiány mellett 274 000 példány kelt el belőle januárban. A dobogó második fokára ezúttal a Sony nextgen konzolgépe, a PlayStation 3 állhatott fel 269 000-es januári bázisával, a sort végül az előrejelzéseknek megfelelően az Xbox 360 zárja, amiből 230 000 talált gazdára az év első hónapjában.
„Decemberben hatalmas mennyiségű hardver fogyott, az ebből fakadó készlethiány az oka a vártnál gyengébb eladásoknak” – erősítette meg a Microsoft álláspontját Anita Frazier, az NPD elemzője. A hardvereladások (azaz a játékkonzolok forgalma) összességében 25 százalékkal csökkentek idén januárban az egy évvel ezelőtti állapothoz viszonyítva, a szoftvereladások ugyanekkor 11 százalékkal növekedtek. A teljes piac 1,18 milliárd dolláros forgalmat generált januárban az Egyesült Államokban.
Azóta történt
A kis Wii nagyon belehúzott
Sony: Európa a miénk!
Abnormálisan erős hónapot zárt márciusban a Wii
Egy gyárban készülhet az Xbox 360 és a PlayStation 3
Két új csomag jön a PlayStation 3-ból
A Microsoft is beleverte a maga szögét a HD DVD koporsójába
Példátlan összefogás a PC-s játékplatform érdekében
Előzmények
Tavaly szárnyalt a videojáték-ipar
Az amerikaiak komolyan rákattantak a konzolokra
Kereskedők szerint az Xbox 360 lesz a győztes nextgen konzol
Itt az Xbox 360 történetének eddigi legjelentősebb szoftverfrissítése
Eddigi pályafutásának legjobb hónapját zárhatja a PlayStation 3
A Halo 3 szárnyakat adott az Xboxnak
A vevők jelentős része nem tudja, mire jó egy nextgen konzol
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





