Gyorskeresés
Kiszivárgott az Ontario teljesítménye
A netbookokba és nettopokba szánt Brazos platform erősnek ígérkezik.
Hirdetés
Az AMD Ontario APU-járól már sok információ látott napvilágot, kezdve a képességekről és a fogyasztásról. Nemrég az is kiderült, hogy a premier a tervezettnél hamarabb lesz, hiszen a jövő év legelején megrendezendő CES rendezvényen mutatkoznak be az első, Brazos platformra épülő masinák. Természetesen ilyen távlatban már kell lennie működő rendszernek, ami lehetővé teszi a teljesítményadatok szivárogtatását is. Szerencsére ez már meg is történt, mivel a BOINC rendszerében feltűnt egy ismeretlen platform eredménye, ami minden bizonnyal az Ontario APU lesz.

A tesztrendszer órajeleiről sajnos nincs adat, de a fenti program alatt az Ontario 3047 MIPS-es integer és 1351 MFLOPS-os lebegőpontos teljesítményre képes. Ez közel 10%-kal kisebb tempó, mint amennyit az Athlon II X2 250u képes diktálni 1,6 GHz mellett. Az AMD tehát jól fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a Bobcat architektúra egy mai processzor teljesítményének a 90%-át hozza feleakkora kiterjedés mellett. Az új generációs Atomról egyelőre nincs információ, de a jelenlegi Atom D510 integer és lebegőpontos eredménye 1892 MIPS illetve 735 MFLOPS.
Az Ontario tehát az alacsony fogyasztású rendszerek között erősnek ígérkezik, amire a HD video- és flashgyorsítást, a DirectX 11-et, az OpenGL 4.1-et illetve az OpenGL ES 2.0-t, valamint az OpenCL 1.1-et támogató IGP még rátehet pár lapáttal. Bár a Brazos platform a netbookokba és a nettopokba érkezik, az AMD a virtualizációs képességektől sem fosztotta meg a rendszert, így elérhető a Windows 7 XP módja is.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Tüntetés az Apple összeszerelőinek jogaiért
Több mint negyedmillió aláírás átadásával és tü...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.






