Gyorskeresés
Szponzorunk
Kiszáll a Sony az S-LCD-ből – a Samsung mindent visz
A Sony csökkenteni akarja az LCD-piacon elszenvedett veszteségeket.
Hirdetés
A japán Sony és a koreai Samsung még 2004-ben hozta létre közösen az LCD-paneleket gyártó S-LCD vegyesvállalatot, mely hosszú ideig sikeresen működött. Az idei év közben egyes források azonban már pletykálták, hogy az együttműködés a végét járja; a Sony ki akarja magát húzni az partnerség alól és eladná a részesedését a Samsungnak. Sőt, a japán vállalatot még az LG-vel is hírbe hozták, akivel állítólag a közeljövőben még szorosabbra fűzné a kapcsolatot.
A rengeteg pletyka után a Sony végre bejelentette hivatalos döntését, miszerint a vegyesvállalatban lévő 50 százalékos részesedését valóban eladja a Samsungnak, amiért ez utóbbi vállalat mintegy 930-940 millió dollárt fizet a Sony-nak. Ezzel párhuzamosan a két cég egy új stratégiai megállapodást is kötött az LCD panelek szállítására és beszerzésére vonatkozóan, hogy mindkét vállalat növelhesse versenyképességét a közeljövőben. Emellett a megállapodás azt is lehetővé teszi, hogy a két vállalat ezt követően is közös erővel fejlessze tovább az LCD technológiára épülő paneleket.

A tranzakció mindkét fél számára bizonyos előnyöket biztosít. A Sony-nak ezzel lehetősége nyílt pénzzé tenni az S-LCD-ben való részesedését és csökkenteni veszteségeit, ugyanakkor az LCD-panelek rugalmas és folyamatos beszerzése továbbra is biztosított marad az S-LCD-től. Igaz, ez utóbbi a normál piaci árakon történik majd, ugyanakkor most már nem kell fizetniük az S-LCD üzemeltetési- és gyártási költséginek rájuk eső részét. Az S-LCD tulajdonjogának megszerezése a Samsung számára stratégiai szempontból lesz előnyös, hiszen egyedüli döntéshozóként növelheti a rugalmasságot, a gyorsaságot és a hatékonyságot az LCD-panelek gyártása és az S-LCD-t érintő üzleti tevékenységek terén is.
A tervek szerint az üzlet január végéig lezárulhat, amennyiben a különböző hatóságok rábólintanak a döntésre, és a jóváhagyási eljárások során is minden rendben zajlik.
Azóta történt
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





