Gyorskeresés
Szponzorunk
Kisméretű, hordozható pótakksi a ZAGG-tól
Mindenhez jó, ami USB-n keresztül kapja az energiát.
Hirdetés
Van bosszantóbb dolog annál, minthogy kifogy az elektromos eszközünkből az energia, és a pótlásáról sem tudunk gondoskodni? Persze, hogy van, de ettől még elég idegesítő, ha ilyesmi történik az emberrel. Nyilván akad ennek köszönhetően egy komoly piaci rés, amit a gyártók egymással versenyezve próbálnak eldugaszolni. Jó példa erre a Duracell Instant Power Charger névre hallgató akkumulátora, vagy a szintén elemes nagyágyú Energizer XP4001 fantázianevű hordozható eszköze.

Ezek szépek és okosak is egyben, ám mégsem tudnak annyit, mint a ZAGG új üdvöskéje, a ZAGGsparq. Ez ugyanis az egyetlen mobil akksi a piacon, amely amellett, hogy képes négy iPhone teljes feltöltésére, lítium-polimer cellákat használ, két USB kimenet van rajta, és ezen felül még státusz LED-ekkel is rendelkezik. A kilenc centiméter széles és magas, illetve egy centi vastag eszköz körülbelül 250 gramm súlyú, tehát viszonylag egyszerűen hurcolászható.
A LED-ek segítségével ad visszajelzést, minél több sárga lámpa ég rajta – 25-50-75-100% –, annál inkább tele van energiával a termék. Természetesen nem csak az Apple készülékeinek feltöltésére használható. Minden olyan eszközt – az okostelefonoktól kezdve az MP3-lejátszókón át, egészen a kézi játékgépekig – képes telepumpálni energiával, amelyeket USB porton keresztül lehet feltölteni. Sok berendezésre mini USB csatlakozó került, de ezt a problémát könnyen át lehet hidalni egy opcionálisan beszerezhető átalakító segítségével. A két kimenetnek köszönhetően pedig egyszerre több készüléket is tölthetünk egy időben. A korábban már más mobil kiegészítőkről, így például az invisibleShield névre hallgató védőfóliáról ismertté vált gyártó elsősorban üzletembereknek, világjáróknak, extrém sportolóknak ajánlja a terméket, de valószínűleg mindenkinek jól jöhet, aki egy percet se tud meglenni elektromos kütyüi nélkül. A ZAGGsparq mobil akkumulátor ára 70 dollár.
Előzmények
-
Kicsim, meddig bírod?
Két kis fogyasztású, de nagy akkumulátoros netbook elektromos hálózat nélküli képességeit vizsgáljuk.
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





