Kisebb kapacitású Mushkin Reactor SSD-k jönnek

A Mushkin még a tél beállta előtt mutatta be a Reactor SSD családot, ami egyetlen, 1 TB tárkapacitást kínáló tagból állt, és nem is esett szó arról, hogy a vállalat mikor szándékozik kisebb kapacitású példányokkal előrukkolni, már amennyiben volt erre vonatkozó terve. Ez lényegében már nem számít, ugyanis a cég most elérkezettnek látja az időt az eddiginél kevesebb tárhelyet kínáló modellek piaci bevetésének. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a már meglévő 1 TB-os mellett kapható lesz 512 és 256 GB-os kiadás is, amelyek sokkal közelebb állnak majd a vásárlók pénztárcájához (noha árat még nem közöltek), de egy 128 GB-os modell még elférhetett volna.

Az immáron kibővített sorozat új tagjai a kapacitást leszámítva ugyanazt kínálják, mint a legnagyobb testvér, azaz 7 mm vastag 2,5"-es házban érkeznek SATA 6 Gbps csatolóval. Az MLC NAND chipek mellé a Silicon Motions SM2246EN vezérlő kerül DDR3 gyorsítótárral (ennek mérete valószínűleg kapacitástól függően változik). Teljesítménnyel kapcsolatos értékeket még nem adott meg a vállalat, így továbbra is be kell érni az 1 TB-os kiadásra vonatkozó adatokkal – 560/460 MB/s és 74 000/76 000 IOPS.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés