Kimaradhat az Intel Broadwell az asztali processzorok piacán

Az Intel egy ideje már világossá tette az útitervében, hogy az asztali Haswell processzorokat a Broadwell-K, illetve a Skylake-S kódnevű fejlesztések váltják le, tulajdonképpen majdnem párhuzamos start mellett. Többek között mindkét termék megjelenése a második negyedévre van időzítve, de a Broadwell-K pár héttel korábban érkezhet, mivel az aktuálisan elérhető, LGA1150-es foglalattal rendelkező alaplapok többségébe beilleszthető (természetesen a BIOS frissítése után), így ezt jóval egyszerűbb piacra dobni, mint a Skylake-S processzort. Utóbbiról ismert, hogy új, LGA1151-es tokozást kap, így az alaplapgyártók felkészültségétől is függ a start időpontja.

A legfrissebb pletykák szerint viszont felmerült az asztali piacra szánt Broadwell-K processzorok törlése is. Megtudtuk, hogy az alaplapgyártók és az Intel között nincs egyetértés, mivel a Santa Clara-i óriáscég mindenképp amellett van, hogy legalább két Broadwell-K processzort piacra dobjanak, de az alaplapgyártók szerint ennek nem lenne jelentősége, mert az említett fejlesztés nem képes igazán magas órajelen üzemelni.

Az Intel egyik partnerétől megtudtuk, hogy a Broadwell-K a friss útitervekben már 65 wattos TDP osztályban szerepel, holott korábban 95 wattosként volt jellemezve. A gondot az jelenti, hogy az eredetileg tervezett órajelek nem tarthatók, mivel nagyjából 3 GHz környékén működik a termék, optimálisan 3,5 GHz környéki turbóval. Ide elég a 65 wattos TDP keret is, de ahogy közelíti a rendszer a 4 GHz-es órajelet a fogyasztása elszáll, mivel a tervezettnél 0,1-0,2 V-tal nagyobb üzemfeszültségre is szüksége lehet. Természetesen ki lehet válogatni a legjobban sikerült példányokat, amelyekkel a fogyasztás drasztikus növelése nélkül is elérhető a tervezett órajel, de ez lekorlátozná a piacra dobható mennyiséget.


[+]

A helyzet jelenleg az, hogy bár a Broadwell-K igazából készen van, de a végleges paraméterekről nincs döntés, és erre vonatkozóan ezért sem érkeznek pletykák. Igazából nem is a lapkával van a gond, hanem azzal, hogy a 14 nm-es gyártástechnológia aktuális verzióját nem kifejezetten a magas órajelre tervezték a mérnökök, így főleg a mobil piacot lehet jól lefedni, míg az asztali megoldásoknál némi áldozatot kell vállalni. Ez persze még mindig nem baj, sőt, az Intel terve ebből a szempontból egyszerű, mivel a cég mindenképp szeretné piacra dobni pár terméket 65 wattos TDP osztályba sorolva, viszont feloldott szorzóval, így a felhasználó megfelelő alaplappal úgy tuningolhatja ahogy akarja. A gond az, hogy az alaplapgyártók nem látják ennek az értelmét, mivel számukra igazából a Broadwell-K megjelenése nem jár új alaplapok eladásával, viszont a BIOS-okat el kell készíteniük, ami végeredményben anyagi és humánerőforrás befektetést igényli.

Nyilván az alaplapgyártók nézőpontja érthető, hiszen az év közepére itt lesz a Skylake-S, amihez új alaplapot is kell venni, tehát bőven megvan annak az üzleti vonzata, hogy a Broadwell-K megjelenése ellen kampányoljanak. Ugyanakkora az Intel is logikus érveket vonultat fel a Broadwell-K megjelenése mellett, hiszen a Skylake-S még a Broadwell-K-nál is kisebb alapórajelen képes üzemelni. Nem véletlen, hogy a Broadwell-K-t az aktuális útiterv gyorsabb és drágább termékként jelöli, ugyanakkor a Skylake-S kap 95 wattos TDP osztályba sorolt verziót, amelynek az integrált grafikus vezérlője nagyon gyors lesz, tehát ezek a termékek nem egymás versenytársai, hanem inkább kiegészítik egymást, reflektálva a lehetséges igényekre.

Az Intel logikája minden bizonnyal az, hogy a Broadwell-K piacra dobásával az aktuális, LGA1150-es foglalattal rendelkező alaplapot használó réteg is képes legyen olyan processzort vásárolni, amely támogatja az egységes virtuális memóriát. A processzor oldalán, elsősorban asztali szinten ugyanis a teljesítmény stagnálni fog, sőt, az aktuális adatok szerint inkább csökkenő tendenciára van kilátás. Vagyis a programok számára két opció van a gyorsulásra: kihasználni az AVX2, illetve az AVX3.2-t, vagy kihasználni az integrált grafikus vezérlő általános számítási teljesítményét. Utóbbi esetben nem árt, ha a Haswell processzorok lecserélhetők egy olyan megoldásra, amelynél lehetséges a hatékony feldolgozás, ezzel a felhasználók nem feltétlenül kényszerülnek alaplapcserére.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés