Gyorskeresés
Kihajtható hangszórókkal érkezik a Samsung K5
A koreaiak új médialejátszójuk kicsúsztatható hátlapjára kis hangsugárzókat szereltek a közösségi zeneélmény érdekében.
Hirdetés
Különös megoldásával emelkedik ki a médialejátszók mezőnyéből a koreai Samsung legújabb, K5 típusnévvel illetett médialejátszója. Az OLED-kijelzővel, illetve érintőmezős vezérlőfelülettel rendelkező készüléken a tervezők elhelyeztek egy sztereó hangszórópárt is, mely a gyártó közleménye szerint méretéhez képest meglepően jól szól, mindazonáltal ha a környezetet zavarja a zene, a hátlap belső felére került hangszórók egy mozdulattal becsúsztathatók a K5 alá.

A kettényesett Samsung K5 a szokásos médiaformátumokat támogatja, azaz MP3 és WMA (DRM) zenéket játszik le, valamint 1,7 hüvelykes kijelzőjén JPEG képeket jelenít meg. A 2 és 4 gigabájtos kapacitással érkező lejátszó mindemellett FM rádiót, valamint ébresztőfunkciót kínál – utóbbinál lehetőség nyílik arra is, hogy a tulajdonos reggel kedvenc zeneszámára ébredjen. A K5 akkumulátora a gyártó közleménye szerint akár 30 órányi folyamatos zenelejátszást is enged felhasználójának (vagy maximum 6 órát a hangszórók használatakor).
A Samsung K5 szeptember 10-én kerül a boltokba, egyelőre fekete színben, hölgy vásárlóknak jó hír mindazonáltal, hogy hamarosan érkezik egy rózsaszínű változat is. A lejátszó 2 gigabájtos változata 210, a 4 gigabájtos modell 260 dolláros ajánlott fogyasztói áron (rendre 46 000 és 56 000 forint) debütál.

Azóta történt
-
Formás énekesek
Kipróbáltuk a Samsung két nagyon csinos MP3-lejátszóját, a K3-at és a T9-et.
Apró zenelejátszó a Samsungtól
-
Cowon D2 - ide a bökőt!
Az érintőkijelzős médialejátszók választéka egyelőre nem túl bőséges, pedig könnyen függővé teszik az embert.
Samsung lejátszó Bluetooth csatolóval
TrekStor-újdonságok a zene szerelmeseinek
Új flashalapú lejátszókat kínál a SanDisk
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!





