Gyorskeresés
Kibékülhet az Intel és az NVIDIA
Pont kerülhet a chipsetpiacra vonatkozó licencproblémák ügyére.
Hirdetés
Nagyon úgy néz ki, hogy az NVIDIA és az Intel közötti nézeteltérés rendeződni látszik. A vállalatok még pár évvel ezelőtt vesztek össze a chipsetpiacra vonatkozó licencek miatt. Az NVIDIA állítása szerint az Intel jogtalanul járt el, amikor nem engedélyezte a legújabb DMI buszrendszer használatát, aminek következtében a zöldek nem készíthettek vezérlőlapkát a Core i3, i5 és i7 processzorokhoz. Ez nyilvánvalóan borzalmasan fájt az NVIDIA számára, hiszen a GPU-piacon a biztos második helyről mára visszacsúsztak a dobogó legalsó fokára.
Természetesen az NVIDIA nem hagyta annyiban a dolgot, így be is perelték az Intelt a licencszerződés megszegésének vádjával. Az ügy még ma is folyamatban van, és belátható időn belül nem várható ítélet. Az elmúlt hetekben azonban számos pletyka látott napvilágot egy peren kívüli megegyezés lehetőségéről, melyet most a Bloomberg a saját – állítólag hivatalos – forrásaira hivatkozva meg is erősített. Az egyezség lehetősége természetesen kézenfekvő, hiszen az NVIDIA minden bizonnyal anyagi kárpótlásban részesül, míg az Intel lényegében elérte a célját, azaz végleg eltakarították a zöldeket a PC-s platformok piacáról. Kétségtelen, hogy az eszközök messze nem voltak sportszerűek, és nem mellékesen az egész vitával a vásárlók jártak megint a legrosszabbul, hiszen az NVIDIA IGP-i az inteles megoldásokkal ellentétben versenyképes szolgáltatásokat kínáltak minden területen, sőt a megfelelő szoftveres támogatással sem volt probléma.

Forrás: Intel's Insides
Az NVIDIA már a harmadik negyedéves pénzügyi jelentést taglaló konferenciáján (ahol egyébként 84,9 millió dolláros profittal zárt a cég) elmondta, hogy végleg leépítik a chipsetbizniszt, így a még gyártásban lévő termékek forgalmazása is leáll a következő esztendő folyamán. Ide tartozik a belépőszintű konfigurációkba szánt MCP61-es lapka, és az Ion platform alapját képező fejlesztés, valamint annak módosított verziói is. A jövőben a vállalat minden erejével a Tegra sikerére fog koncentrálni, mely nem mellékesen egy komplett platform, így az NVIDIA is képes rálépni a rendszerszintű integráció rögös, ám jövőbiztos ösvényére.
Az Intel is profitálhat az egyezségből, hiszen a vállalatnak még szembe kell néznie az AMD Fusion projektjével, így a GPU oldaláról komoly fejlesztéseket kell bevetni. A Santa-Clara-i óriáscég az AMD technológiáihoz hozzáfér, de a Radeonok is számos NVIDIA által kifejlesztett szabadalmat alkalmaznak, melyek egyelőre elérhetetlennek tűnnek. Egy esetleges békülés esetén az Intel licencelheti szükséges technológiákat, így fejlesztésről-fejlesztésre versenyképesebbek lehetnek a PC-s GPU-k szempontjából. Érdemes megjegyezni azt is, hogy az NVIDIA a GPGPU-s fejlesztések esetében rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és a kidolgozott technológiákra mindenképpen fájhat az Intel foga. Persze kérdéses, hogy ezeket mennyire éri meg az ellenfél kezébe adni, hiszen a HPC-piaccal komolyan számol az NVIDIA a jövőben is.
Azóta történt
Előzmények
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





