Gyorskeresés
Szponzorunk
Két operációs rendszer nélkül nem netbook a netbook
Az Acer a jövőben Windows 7-et és Androidot is telepít az új mobil gépeire.
Hirdetés
Az Acer mára a netbookpiac elsőszámú gyártójának számít, így a vállalat véleményére mindenki felfigyel. A cég már jóval korábban kitalálta a két operációs rendszerrel érkező termék koncepcióját, amiből az Aspire One D260 személyében lett is kézzel fogható megoldás. A netbook Windows 7-tel és Android-dal érkezett, és nem is vallott szégyent.

Az Acer szerint a kétmagos processzort rejtő netbookok esetében elég erő áll rendelkezésre az összetett feladatok ellátására, ám a felhasználók többsége az utazások során az alap funkciókat szeretné elérni, amibe beletartozik az internetezés, a levelezés vagy más egyszerűbb tevékenység. Ilyen körülmények között az Android jobb tulajdonságokkal rendelkezik a Windows 7-nél, így a termék használata nem csak gyorsabb, de könnyebb is lesz.
A vállalat már tervez is egy új netbookot a fenti koncepcióra alapozva. Az Intel Pine Trail platformjára épülő termék egy Atom N550-es processzort használ, és négy színben lesz majd kapható: kék, zöld, vörös és lila. Érdekesség, hogy az Acer nem számít arra, hogy a tabletek megtépázzák a netbookok eladásait, sőt a gyártó szerint 2011-ben nőni fog az igény a kisméretű masinákra.
Előzmények
-
Acer TimelineX-ek öltönyben
Kipróbáltuk az Acer vállalati környezetbe szánt TravelMate sorozatának legújabb üdvöskéit.
Tabletszemle az ősz elején
Netbookok notebookbőrben
-
Optimális netbook vagy sem?
Erre a kérdésre keressük a választ az Acer Aspire One 751 kapcsán, mely az első netbook 11,6"-os kijelzővel.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.






