Gyorskeresés
Szponzorunk
Késik az Acer LCD tévék magyarországi bevezetése
Még az sem biztos, hogy karácsonykor elérhetőek lesznek hazánkban is a modellek.
Hirdetés
Tavaly Giuseppe Finocchiaro, az Acer EMEA Consumer üzletágának vezetője kijelentette, hogy az idei év fordulópont lesz a vállalat tv divíziója számára, sőt azt is reális célként tűzte ki, hogy a cég három éven belül a top 5 piaci résztvevő közé verekedje magát. A kívánt eredmények elérése érdekében többek között megállapodást kötöttek a Pininfarina stúdióval, amely több különleges kialakítású modellt is tervezett a konszernnek.

Az Acer szakemberei 2010-ben azt kommunikálták, hogy fokozatosan elhalványul a tévé statikus funkciója, és átváltozik egy interaktív és technológiailag fejlett eszközzé, mely képes kezelni és továbbadni az olyan informatikai tartalmakat, mint az internet, játékok és multimédiás formátumok – ebben pedig, látva az idei trendeket, tökéletesen igazuk volt. Kár, hogy a nagyívű elképzelések ellenére a készülékekkel Magyarországon egy darabig még biztos nem találkozhatunk. Névtelenségbe burkolózó informátorunk elmondta, hogy bár volt szó az LCD tévék hazai hivatalos forgalmazásáról, egyelőre ez a kérdés lekerült a napirendről. Még az sem biztos, hogy a második félévben, a karácsonyi szezonban megvásárolhatóak lesznek az Acer LCD tévék nálunk is.
Egyrészt érthető a cég álláspontja, hiszen valóban nem a kimondottan árérzékeny magyar piac a legmegfelelőbb környezet a közép-, felső-, illetve prémium kategóriás televíziók számára. Másrészt viszont a Philips körül kialakult képlékeny helyzet, illetve a japán gyártók dolgát megnehezítő sorozatos természeti katasztrófák átrajzolták az erőviszonyokat, és ennek hatásai valószínűleg itt is érezhetőek lesznek.
Előzmények
PH!TV – Acer Aspire 522, elég lesz?
Acer blog: miért újult meg a gyártó weboldala?
Nyilvánosak az első félév Panasonic plazmáinak árai
-
Színre lépett a Radeon HD 6800
Az AMD fellebbentette a fátylat a Radeonok legújabb generációjának első képviselőiről, amit HD 6800-asként fogunk megismerni.
Gyártók, szolgáltatók
Házimozi témák
Házimozi erősítő és minden, ami hozzá csatlakoztatható - hozzászólás előtt olvasd el a #1 hsz-t!
[Re:] Tévék mellé szánt kisméretű Bluetooth hangszóró a Panasonictól
Plazma TV - hozzászólás előtt olvasd el az #1. hozzászólást!
[Re:] 55"-es, 4K felbontású, szemüveg nélküli 3D-s Toshiba 55XS5 tévé – hamarosan
[Re:] UPC Mediacard villámteszt: digitális HD adások médiabox nélkül





