Gyorskeresés
Kereskedők szerint az Xbox 360 lesz a győztes nextgen konzol
Az MCV kérdőívére adott válaszokból emellett kiderül az is, hogy a legtöbb kereskedő Bill Gates bőrébe bújna.
Hirdetés
Minden bizonnyal az Xbox 360 lesz a győztes új generációs konzol, a Wii pedig ugyan nagyon jól szerepelt idén, de bosszantó volt az állandó készlethiány – derül ki többek közt egy az Egyesült Királyságban működő konzol-viszonteladók körében végzett felmérésből, melynek eredményeit ma tette közzé a The Market for Home Computing & Video Games (MCV) nevű szaklap. A Channel Advantage ügynökséggel közösen készített felmérés során száz angliai székhelyű videojáték-forgalmazót kerestek meg, akik a konzolpiac idei teljesítményét értékelték, továbbá az iparág jövőjére vonatkozó kérdésekre felelhettek.
A kérdésekre adott válaszokból kiderül egyebek mellett, hogy a Microsoft Halo 3 marketinggépezete nemcsak a vásárlókat, hanem az eladókat is lenyűgözte, legalábbis a kereskedők 31 százaléka gondolta úgy, hogy az idei év legnagyobb durranása az Xbox 360-ra fejlesztett harmadik Halo-epizód megjelenése volt. Csaknem ugyanennyien – a válaszadók 30 százaléka – vélekedett úgy, hogy a Wii idei átütő sikere mindent elsöprőnek bizonyult, ezzel együtt az értékesítésben dolgozók 57 százaléka szerint az év legnagyobb csalódása is a Nintendo hadonászós konzoljátékához – konkrétan annak állandó készlethiányához – köthető.

Sikeres jelen. Sikeres jövő?
A Halo 3 sikeréből kiindulva nem meglepő, hogy az év legsikeresebb játékkiadója a kereskedők körében a Microsoft lett (38 százalékos szavazataránnyal), ezzel együtt a redmondi céget választották az év legsikeresebb vállalatának is a konzolpiaci szereplők közül (a Microsoftra a válaszadók 29 százaléka szavazott, a második helyen a Nintendo áll 23 százalékkal, míg a Sony 6 százalékával csak a negyedik).
A konzoljátékokat forgalmazó angol üzletek vezetőinek 49 százaléka gondolta idén év végén úgy, hogy az új generációs játékgépek közül hosszú távon az Xbox 360 fog diadalmaskodni, 35 százalékuk a PlayStation 3 győzelmét vízionálta, és csak 16 százaléknyi válaszadó jelölte meg, hogy a Wii jelenlegi nagyon sikeres szereplése tartós marad. A játékeladásban érdekelt üzletemberek végül arra a kérdésre is válaszolhattak, hogy legszívesebben melyik másik, az iparághoz köthető cégvezető vagy prominens személy bőrébe bújnának. Itt 33 százalékkal Bill Gates nyert.
Azóta történt
Szeptemberi konzol helyzetjelentés
Konzol@war: kevesebb hardver, de több szoftver fogyott januárban
Sony: kiért az erdőből a PlayStation 3
A Microsoftnál tudhatták, hogy az Xbox 360 időzített bomba lehet
Már a DivX filmek sem jelentenek akadályt a nextgen konzoloknak
Az amerikaiak komolyan rákattantak a konzolokra
Előzmények
Eddigi pályafutásának legjobb hónapját zárhatja a PlayStation 3
Csak olcsóbb konzolokkal lehet igazi sikereket elérni
Fejlődik, de még mindig gyászosan szerepel a PlayStation 3
A Halo 3 szárnyakat adott az Xboxnak
Új Xbox 360 csomaggal menne neki a Wiinek a Microsoft?
A vevők jelentős része nem tudja, mire jó egy nextgen konzol
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





