Gyorskeresés
Szponzorunk
Jövő hónaptól már a boltokban a 3D tévék
A Samsung és az LG dobja piacra elsőként háromdimenziós televízióit
A világ legnagyobb laposképernyő-gyártói folytatják harcukat, amely során eldőlhet, hogy melyikük lesz a következő generációs kijelzők piacának királya. A verseny új fejezetéhez érkezik a következő hónapban, amikor már a boltokba kerülnek a két dél-koreai vállalat első 3D tévéi.

Még egy évtizede is elképzelhetetlen lett volna, hogy ne a japán vagy az európai gyártók szabjanak irányt a tévék szegmensének, ám a dolgok azóta kissé megváltoztak. Az öreg kontinens vállalatai szép lassan elfogytak (bár néhányan azért még tartják magukat), a két koreai gigakonszern pedig szép lassan a piacvezető pozícióba kúszott.
A háromdimenziós őrület már tart egy ideje, és a kétkedőket állítólag az Avatar minden korábbi rekordot megdöntő sikere győzte meg arról, hogy a jövőben igen fontos szerep jut majd az otthoni 3D televíziózásnak.
A Samsung és az LG minden követ megmozgatott, hogy minél gyorsabban a piacra léphessenek. Yoon Boo-keun, a Samsung kijelző divíziójának első embere bejelentette, hogy módosították előrejelzésüket, és harminc százalékkal növelték értékesítési terveik 3D tévékre vonatkozó adatait! Az LG Electronics technológiai fejlesztésekért felelős vezetője, Paik Woo-hyun a jövőt illetően elmondta, hogy terveik szerint a vállalat 2011-re a 3D tévék piacának vezetőjévé válik a 3,4 millió értékesített készüléknek köszönhetően.
A 3D népszerűsítéséből valószínűleg Hollywood is igen erőteljesen kiveszi majd a részét, hiszen a filmgyártóknak is elemi érdekük az új technológia megjelenése, amely ugyan megdrágítja az új alkotások elkészítését, de brutálisan megdobhatja a bevételeiket.
A DisplaySearch nevű kutatóintézet szerint a 3D-s piac az elkövetkező nyolc évben hihetetlen ütemű növekedést produkál majd, aminek köszönhetően a teljes forgalom kilencszázmillió dollárról huszonkétmilliárd dollárra ugorhat.

A Samsung első háromdimenziós szériája hat tagból áll majd, 40, 46, és 55 hüvelyk képátlójú modellek kerülnek majd a boltok polcaira. A vállalat LCD üzletegánának vezetője Chang Won-kie, akinek a szavaiból kiderült, hogy az új modellek a LED háttérvilágítású, illetve a hagyományos LCD technológiát használják majd.
A két nagy koreai gyártón kívül idén még biztos, hogy megjelenik első készülékeivel az ezen a területen is a plazmát favorizáló Panasonic és az LCD-ben utazó Sony is. Rajtuk kívül még olyan egyéb piaci szereplők felbukkanása várható, mint például a hazánkban nem igazán ismert, tajvani AU Optronicsé. E cég az év második felében lép majd a 3D tévés színtérre, és terveik szerint 2010 végéig az eladott készülékeik száma meghaladja majd az egymilliót.
Azóta történt
3D-s plazmák az LG-től
„Olcsó” 3D-s tévék az LG kínálatában
Szemügyre vettük a jászfényszarui Samsung gyárat
A Sharp állt elő a világ első 4-alapszínű 3D-s LCD paneljével
Májustól Magyarországon is elérhetőek lesznek a Panasonic 3D tévék
Tízezer darab fogyott másfél hónap alatt a Samsung 3D tévéiből Dél-Koreában
-
Tévézésre tervezve: Sony KDL-37V5800
Kipróbáltuk a Sony 37 colos, Full HD felbontású LCD televízióját.
-
LG LH9000 LED LCD tévé - mozgókép a nappaliban
Kipróbáltuk az LG LH9000 42 colos, LED háttérvilágítású LCD tévét.






