Gyorskeresés
Jönnek az Intel olcsó SSD-i
Az új termékek már a 34 nm-en készült flashchipekre épültek.
Hirdetés
A tavalyi év szeptemberétől szállítja X25-M és X18-M típusjelzésű Solid State meghajtóit az Intel, amelyek az 50 nm-es gyártástechnológiával készült NAND flashchipekre épültek. Pár hónappal később a Micronnal indított közös vállalkozásuk, az IM Flash Technologies bejelentette, hogy elkészültek az első 34 nm-es MLC lapkák is, amelyek a kisebb csíkszélességnek köszönhetően nemcsak kisebb méretűek, de a rájuk alapozó termékek is jóval kedvezőbb árral rendelkezhetnek. Az első, olcsóbb chipekkel gyártott SSD-it Postville kódnéven fejleszti az Intel, és megjelenésükre sem kell már sokáig várni.

A hírek szerint az új meghajtók az X25-M termékcsalád tagjai lesznek, tárkapacitásuk pedig, 80, 160 és 320 GB lesz. Elsőként a legnagyobb méretű kerül piacra, egyelőre ismeretlen áron, de szorosan követik majd a kisebb modellek. A várva várt árcsökkenés sem marad el, ugyanis egyes webáruházakban már megjelentek az első meghajtók. Képességeikről egyelőre keveset tudni, de az több mint biztató, hogy a 160 GB-os 100 euróval kerül kevesebbe az elődjénél (400 eurót kérnek érte), a 80 GB-os változat ára pedig egészen a 200 eurós határig süllyedt. Olcsóságuk persze csak viszonylagos, ha a többi gyártó termékeit nézzük, viszont az Intel SSD-i eddig is kiváló teljesítménnyel rendelkeztek, ennek fényében pedig örvendetes a változás.
Azóta történt
Előzmények
Szállítja 34 nm-es NAND lapkáit a Micron
Intel: árcsökkentés az SSD-k frontján
Az év végén érkezik az Intel 320 GB-os SSD meghajtója
-
Intel X25-M SSD: mindaz, amire vágytál?
Az Intel vadonatúj, nagyon ígéretesnek tűnő SSD meghajtóját vetettük alá alapos tesztnek.
Solid State meghajtók az Inteltől
-
SSD-teszt - mítoszok és tények
A flashmemória-alapú meghajtó mindenki számára elérhetővé vált. Vegyünk vagy ne vegyünk? – ez itt a kérdés...
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!





