Gyorskeresés
Jönnek a túlhajtott GeForce 8800 GTS-ek
A kisebb memóriával ellátott videokártyát számos márka gyári tuninggal is piacra dobja.
Hirdetés
Ahogy várható volt, a hivatalos bejelentéssel egyidejűleg az NVIDIA partnereinek többsége megkezdte a korábbihoz képest feleakkora, 320 MB kapacitású memóriával ellátott GeForce 8800 GTS videokártyák forgalmazását. A legtöbb modell teljes mértékben – mind órajeleit, mind hűtését tekintve – megegyezik a referenciával, ám a mellékelt kellékek és szoftverek között nagy különbségek is lehetnek, vásárláskor érdemes erre is figyelni. Természetesen most is akadnak gyártók, amelyek úgy kívánnak kitűnni a mezőnyből, hogy gyárilag túlhajtott kártyákat (is) szállítanak. Az eddigi bejelentések között – a teljesség igénye nélkül – tallózva elmondható, hogy az Albatron, az Asus, a Galaxy, a Gigabyte és a Leadtek első típusai a standard órajeleken üzemelnek, azaz a GPU alapfrekvenciája 500 MHz (a stream processzoroké 1200 MHz), a RAM pedig 800 (effektíve 1600) MHz-en fut.
A BFG Technologies új kártyáját külsőleg csak a hűtőre ragasztott matrica különbözteti meg, a GeForce 8800 GTS OC azonban kisebb tuninggal érkezik: a GPU 550 MHz-en jár, ám a memória órajeléhez nem nyúltak. A Sparkle presztízsmárkája, a Calibre választéka a P880LV jelzésű modellel gyarapodott. A termoelektromos (azaz Peltier-elemre épülő) hűtőt, jókora, hőcsöves bordázatot és két ventilátort magában foglaló hűtési rendszerrel a grafikus processzor órajelét gyárilag 580 MHz-re, a memóriáét 1780 MHz-re emelték.

Az EVGA normál és tuningolt típust is bejelentett, utóbbi a 320MB e-GeForce 8800 GTS Superclocked nevet viseli, és 576/1700 MHz-es (GPU/RAM) órajelek jellemzik. Ugyancsak kétféle kártyával jelentkezik a Foxconn, mely standard modellje mellett a könnyen memorizálható FV-N88SMCD2-ONOC jelzést viselő grafikus gyorsítóját kínálja 575/1800 MHz-es órajelekkel. Két vasat tart a tűzben a Gainward is, melynek Bliss 8800GTS-320-TV-DD Golden Sample nevű kártyája érdemel figyelmet GPU-jának 550, memóriájának 1760 MHz-es sebességével.

A nagyok közül az MSI az, amely már első – és eddig egyetlen – új kártyájával a tuningot választotta: az NX8800GTS-T2D320E-HD-OC órajelei 575, illetve 1700 MHz. Végezetül az XFX-ről kell szót ejteni, mely rögtön három változatban kínálja az NVIDIA új 3D-gyorsítóját. Az alapmodellen túl a GeForce 8800 GTS 320MB DDR3 Extreme, valamint a GeForce 8800 GTS 320MB DDR3 XXX Version elnevezésű kártyák kerülnek piacra rendre 560/1700 MHz, illetve 580/1800 MHz gyári órajelekkel. A fentebb említett kártyák a Calibre P880LV kivételével a normál hűtőt hordozzák.
Azóta történt
Jön az első GeForce 9600 GSO
MSI és a 9600 GT: variációk egy témára
Memóriatrükkhöz folyamodik a Gainward
Szoftverhiba okoz fejfájást egyes GeForce 8800-tulajdonosoknak
Hőmérsékletéről is beszámol az új Calibre videokártya
GeForce 8800 Ultra vízhűtéses változatokban
Túlhajtott GeForce 8800 GTX-ek az MSI-től
-
GeForce 8800 GTS 320 MB memóriával
Az NVIDIA felezett memóriájú GeForce 8800 GTS-ének összevetése nagyobb testvéreivel és az AMD-féle konkurensekkel.
Előzmények
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





