Gyorskeresés
Szponzorunk
Jobb későn, mint soha: Magyarország is kap Eee PC-t
Egyelőre csak az első generációs modell érkezik korlátozott darabszámban. Lesz windowsos és linuxos változat is.
Hirdetés
A tajvani Asustek magyarországi képviselete, az ASUS Magyarország Kft. ma hivatalos közleményben jelentette be, hogy az első generációs Eee PC, az ázsiai régióban és az Egyesült Államokban tavaly ősz óta kapható 701-es modell lokalizált változata május elején megérkezik Magyarországra.
Most már azt is tudni, hogy pontosan mennyit kell majd fizetniük a magyar vásárlóknak a lokalizált Eee PC-ért: a kis gép 79 900 forintos javasolt fogyasztói áron kerül a boltokba, Windows XP operációs rendszerrel, összesen öt színben (fehér, fekete, zöld, kék, rózsaszín). A közlemény szerint eleinte „korlátozott darabszámban” kerül forgalomba a notesz, később azonban folyamatos ellátást ígér a gyártó. Szerettük volna megtudni az ASUS hazai képviseleténél, mit ért pontosan a cég „korlátozott darabszámon”, illetve mennyiért lehet majd megvenni a linuxos modellt, ezekre azonban egyelőre nem kaptunk választ.
Aki nagyon akarta, eddig is hozzájuthatott (angol lokalizációjú) Eee PC-hez az országban: a gép magánimport útján hónapok óta beszerezhető, sőt boltban is megvásárolható – egyes kereskedők nagyobb tételben szállítanak be hazánkba angol lokalizációjú gépet az Európai Unióból vagy valamelyik ázsiai országból.

A magyar leányvállalat az általa importált modellekhez azonban nemcsak magyar klaviatúrát és felhasználói felületet, hanem nyugodtabb garanciális ügyintézést is nyújt, ugyanis mivel az Eee PC-re nem vonatkozik az ASUS notebookok világgaranciája, a kis noteszt csak abban az országban javítják jótállási kötelezettség szerint ingyenesen, ahonnan az eredetileg származik – mondta el lapunknak korábban Banga Zsuzsanna, az ASUS Magyarország Kft. marketingszakembere.
Azóta történt
-
Winchesterek és Eee PC
Adattárak mellett színes egerekkel és kiegészítőkkel, Intensa PC-kkel, jó árú notebookokkal és Eee PC-vel találkozunk piaci körsétánkon.
Mini notebook 279 euróért
Könnyű, strapabíró és kitartó Zepto notebook
A Gigabyte is beszáll az olcsó noteszek üzletébe
Kártékony programoknak is ellenáll az InkMedia notesze
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu






