Gyorskeresés
Az UEFI gátolhatja az Ivy Bridge használatát az aktuális alaplapokon?
A VR-Zone információi szerint az Intel átdolgozta az LGA1155-ös foglalatú alaplapjait az Ivy Bridge támogatása érdekében.
Hirdetés
Érdekes helyzet állhat elő az Intel háza táján, legalábbis a hírek szerint. A VR-Zone úgy tudja, hogy a Santa Clara-i óriáscég átdolgozta a jelenleg kapható LGA1155-ös foglalatú alaplapjait, hogy azok képesek legyenek kezelni a következő év tavaszán érkező Ivy Bridge lapkákat.
Korábban számos gyártó bejelentette, hogy az Intel első APU-ját a jelenlegi Sandy Bridge termékeket fogadó alaplapok is kezelni tudják majd, csupán egy szokásos szoftveres frissítés szükséges. A VR-Zone úgy tudja, hogy ez a frissítés minden csak nem szokásos, ugyanis az új verziójú UEFI felírásához teljesen törölni kell a Flash ROM-ot, ami állítólag nem egyszerű procedúra, éppen ezért otthoni, vagy szervizkörülmények között nem kivitelezhető. Az Intel éppen ezért dolgozza át a jelenlegi LGA1155-ös foglalatú alaplapjait, hogy ezzel később ne legyen probléma. A kérdés csupán annyi, hogy a többi gyártónál mi a helyzet. A VR-Zone szerint elképzelhető, hogy nem általános problémáról van szó, azaz a gond csupán az Intel saját alaplapjait érinti, de jelenleg túl kevés az információ ahhoz, hogy ez megállapítható legyen.

Vajon milyen alaplap kell alá?
Azt mindenképpen fontos megjegyezni, hogy az Intel eddig semmiféle hivatalos bejelentést nem tett arra nézve, hogy az Ivy Bridge lapkák működni fognak az aktuális 6-os szériás vezérlőket tartalmazó alaplapokkal, vagyis az Ivy Bridge támogatásról szóló információlavinát csupán pár alaplapgyártó indította el. Név szerint itt az ASRockról, az MSI-ről és a Gigabyte-ról van szó. Jól jellemzi az egész helyzetet, hogy az ASUS még semmit sem jelentett be az Ivy Bridge támogatásáról. A legnagyobb alaplapgyártó szóvivője kérdésünkre megerősítette, hogy a támogatással kapcsolatban jelenleg az Intel hivatalos álláspontjára várnak, így az Ivy Bridge termékek és az aktuális alaplapok kompatibilitásáról még semmi biztosat nem tudnak mondani.
Az elmúlt hetekben a 6-os szériás alaplapi vezérlők Ivy Bridge lapkákkal való kompatibilitása kész tényként volt kezelve, de a legnagyobb alaplapgyártó szóvivőjével való beszélgetésünk után inkább három cég magánakciójának tűnik az egész, ami nagyon nem jó, hiszen az információkat a szaksajtó általánosan értelmezte. Ez alapvetően nem csoda, hiszen az ASRock, az MSI és a Gigabyte reklámanyaga nem holmi fórumos pletyka, ugyanakkor eközben az Intel nem mondott semmi biztosat a támogatással kapcsolatban, és e felett a tény felett sajnos mindenki elsiklott. A VR-Zone információi is beárnyékolják a jelenlegi termékekkel való kompatibilitást. A legjobb lenne, ha az Intel kiadna egy közleményt, ami az összes felmerült kérdést tisztázná, legyen szó bármiről a háttérben.
Azóta történt
Az MSI megmutatta az Ivy Bridge APU-t támogató alaplapjainak listáját
A Biostar TZ77XE4 alaplapja már várja az Ivy Bridge APU-kat
A Gigabyte elkészült a 3D DUAL UEFI BIOS-szal
Belépő szinten kínál PCI Express 3.0-t az MSI Z68MA-G43 (G3) alaplap
Kiszivárgott az Intel Ivy Bridge útiterve
Idő előtt kapták lencsevégre az ASUS P9X79 Deluxe alaplapot
Megmutatta Ivy Bridge CPU-t és PCIe 3.0-t támogató alapjainak listáját az ASUS
Három új Z68 alaplap érkezik az ASUS kínálatába, PCIe 3.0 támogatással
Előzmények
Az új chipkészletekről árulkodik az Intel kiszivárgott útiterve
-
Egy ASUS és egy MSI alaplap a P67 csúcsán
Nálunk vendégeskedett az MSI P67A-GD80 és az ASUS Sabertooth P67.
MSI Z68A-GD80 (G3): PCIe 3.0 az MSI-tól is
A Gigabyte enyhén megzuhant az alaplappiacon
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





