Az iPhone 6-ot is utoléri a virtuális valóság

Az idén bejelentett Samsung Gear VR úgy néz ki az Apple rajongóit is megihlette, így az Indiegogo oldalon elindult egy gyűjtés a Pinć VR nevű kiegészítő megvalósulása érdekében. A koncepció félelmetesen hasonló, hiszen maga az Apple iPhone 6, illetve iPhone 6 Plus lenne a technológiai alapot biztosító rendszer, míg a Pinć VR gyakorlatilag a váz, amivel az említett okostelefonok megfelelően rögzíthető a virtuális valóság élményéhez.

Persze a Pinć VR azért mégis több ennél, mivel a rendszer eleme két szenzor, amelyet a kezek mutatóujjára kell húzni, és ezzel egy alapvető vezérlésre van lehetőség. A szenzorokat az okostelefonok kamerái érzékelik, amelyek egy speciális lencsén keresztül szemlélik majd a világot, így pedig a virtuális valóság igen érdekes irányba fejlődhet. Gyakorlatilag a szenzorok lehetővé teszik a rendszer számára a virtuális valóságon belül ábrázolt felületek vezérlését, így a lehetőségek határtalanok.

A Pinć VR a fentiekhez kínál majd egy komplett fejlesztőcsomagot, illetve a fejlesztők számára szükséges dokumentációkat. Maga a koncepció üzemképes lehet, hiszen az Apple az iPhone 6 és iPhone 6 Plus telefonokkal sokat javított a rendszer késleltetésén, a Metal API-val pedig alacsony szintű az integrált grafikus vezérlő elérése is. Ez a Pinć VR számára nagyon jól jött, hiszen működőképessé vált a koncepciójuk.

A gyűjtés az alábbi oldalon támogatható. Egészen pontosan százezer kanadai dollárra van szükségük, hogy a Pinć VR teljes egészében elkészüljön.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés