Gyorskeresés
Az Intel szerint nem számít a mobil GPU-k teljesítménye
A Santa Clara-i óriáscég a multimédiás szolgáltatásokat tartja a legfontosabbnak.
Hirdetés
Az elsősorban PC-s processzorairól ismert Intelnek érdekes a hozzáállása a grafikus processzorokhoz, ugyanis David Perlmutter szerint a jelenleg fontos mobil piacon a GPU teljesítménye nem számít. A vállalat alelnöke elmondta, hogy a grafikával kapcsolatban az embereknek a 3D és a részletekbe menő realizmus jut eszébe, ám ez a szegmense nagyon kicsi a piacnak. A felhasználók többsége a multimédiás szolgáltatásokat keresi. Ebben a tekintetben az új HD Graphics nem marad le a konkurensektől, sőt a legtöbb szempontból megfelel az igényeknek.
David Perlmutter azt is elmondta, hogy nem hiszi, hogy a jobb vagy gyorsabb grafikus vezérlő komoly előnyt jelent, a technológia mögötti szolgáltatások fontosak, továbbá a processzorba való integrálás is komoly jelentőséggel bír, hiszen nő az elérhető maximális üzemidő. Eközben azt is megjegyezte, hogy az AMD az elmúlt években jobb IGP-ket kínált az Intelnél. Ezt alapvetően kár is lenne tagadni.
Az Intel hozzáállása érthető, hiszen az integrált grafikus megoldásaikkal uralják a teljes GPU-piac több, mint 50%-át, míg az AMD és az NVIDIA a maradék részen osztozkodik. Az utóbbi vállalatok közül csak az AMD versenyezhet tovább az IGP-vonalon a Santa Clara-i óriáscéggel, mivel az NVIDIA a szükséges licencek hiányában nem készíthet lapkakészletet az Intel processzorokhoz. A legnagyobb processzorgyártó az elkövetkező évek alatt várhatóan semmilyen formában nem tör be a diszkrét kártyák piacára, így az egyre modernebb, processzorba integrált megoldásokkal próbálják a lehető legnagyobb szeletet megszerezni a szegmensből. Mivel a piac erősen a miniatürizálás és a mobilitás irányában fejlődik, egyre kevesebb szerephez jutnak majd a diszkrét megoldások. Természetesen a különálló grafikus kártyák nem fognak teljesen eltűnni, ám a felhasználási területük lassan, de biztosan csökkenni fog.
Azóta történt
Előzmények
Egyszerű GPU lett az Ion 2
-
Radeon HD 5970: nem találtunk rajta fogást...
Az AMD legújabb, szupererősnek ígérkező, csúcskategóriába szánt, dupla GPU-s videokártyáját teszteltük le.
Jól teljesített a CPU- és a GPU-piac
-
Az Intel-féle „Fusion” első verziója
A Core i5 kétmagos változata már majdhogynem egy komplett platform. Itt az idő kicsit jobban szemügyre venni...
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon I.
Az első részben történelmi áttekintés és a Gyer...
Az első sikeres 3G-4G hívásátadás
A Qualcomm és az Ericsson jóvoltából immáron 3G...
Skype – Nokia Belle stílusban
A Nokia Belle platform stílusjegyeit tükrözi a ...
Újabb vonatokra telepít ingyenes wifit a MÁV
Népszerű az ország északkeleti részében közleke...
Újabb videókon a Shank 2
Új videó tekinthető meg a Shank 2-ről, valamint...
Adatvesztés a PTE-n
A hivatalos közlemények szerint csak minimális adatvesztés történt, ám a hozzáférhető információk és dokumentumok alapján joggal fogalmazódhatnak meg további feltételezések.
Megjelent a PC-s Kinect
A Microsoft szerint a felhasználási lehetőségek számára a határ a csillagos ég. Egyelőre fejlesztőknek és cégeknek szánják a csomagot.
Apple pletykák határok nélkül
Az Apple vitathatatlanul korunk egyik legsikeresebb vállalata. És az egyik legjobban "kipletykált" is.







