Hirdetés

Jövőre lesz eredménye az Intel SOFIA projektnek

Az Intel egy ideje már beszél az új ultramobil jövőképéről, a SOFIA projektről, ami szemben az Atommal vélhetően nem kerül majd a cégnek negyedévente több mint egymilliárd dolláros veszteségbe. A SOFIA tulajdonképpen egy olyan koncepció, amely kapcsán az Intel pár, jellemzően kínai partner segítségét veszi igénybe, hogy sikerüljön valahogy beférkőzni az ultramobil eszközök piacára, ami eddig nem ment. Jelen pillanatban a Rockchip és a Spreadtrum készül olyan rendszerchipekkel, amelyek a SOFIA projekt részei.

Az első ilyen platform a SOFIA 3G lesz, amely a TSMC 28 nm-es gyártástechnológiáján készül, és két darab Silvermont processzormagot rejt az Intel 3G-s modeme mellett, míg a rendszer többi részét az adott partner tervezi meg. Az első SOFIA 3G-s lapkák az év végén készülnek el, és a következő esztendő első felében kerülnek szállításra.

A SOFIA 3G-t a SOFIA 3G-R fogja kiegészíteni, amely lényegében csak a 3G-s modem szempontjából különbözik, mivel Infineon 3G-s technológiákat is kap majd. A TSMC 28 nm-es gyártástechnológiával készülő SOFIA 3G-R-es megoldások szállítása az következő év közepén kezdődhet meg.

A harmadik fejlesztés a SOFIA LTE platform lesz, és a nevének megfelelően LTE modemet kap, illetve már négy darab Silvermont processzormagot fog tartalmazni. Ez is a TSMC 28 nm-es gyártástechnológiájával készül, és a szállítása a következő év legvégén kezdődhet meg, így a kész végfelhasználói mobil termékek a SOFIA LTE-s megoldások esetében mindenképp 2016-ra csúsznak.

A SOFIA szempontjából a TSMC 28 nm-es node-ja is nagyon jól működik. A partnerek szerint még az Intel saját gyártástechnológiájánál is kisebb lapkaterületet foglalnak el a Silvermont processzormagok, illetve a fogyasztásuk is alacsonyabb lesz. A SOFIA projekt tehát technikailag a kijelölt úton halad, ső az előzetes eredmények még jobbak is a vártnál. Innentől kezdve a koncepció sikere a Rockchip és a Spreadtrum, illetve a többi partner kezében van, hiszen a készülő lapkákat el kell adni a tablet- és telefongyártóknak. Ezeket már nyereséggel tervezik árulni az érintettek.

A SOFIA platformok esetében fontos tényező, hogy maximum kétlapkás konfigurációban szállíthatók, hogy minél kisebb lehessen a platformdizájn.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés