Gyorskeresés
IFA 2009: újdonságok a Verbatim standon
A gyártó apró pendrive-okkal és a MediaStation HD DVR nevű hálózati felvevővel erősít.
Hirdetés
A Verbatim standján elsősorban a hordozható adattárolók játszották a főszerepet, többek között feltűnt a nemrég bemutatott InSight, illetve az Executive névre keresztelt modell is. Természetesen a gyártó újdonsággal is tudott szolgálni, aminek eredményeképpen bejelentették a mikro pendrive-okat, valamint a MediaStation HD DVR nevű hálózati felvevőket.
A Verbatim mikro pendrive-jai úgynevezett SIP eljárással készülnek, ami a System-In-Package rövidítése. A módszer használatával 2, 4, 8 és 16 GB-os kapacitással rendelkező memóriák helyezhetők egy zárható, víz- és karcolásálló, strapabíró tokba, melynek a mérete nem haladja meg a 30 x 12 mm-t, a vastagsága pedig csupán 2 mm. Az USB interfészre köthető termékek írás és olvasás esetén elérhetik akár a 13, illetve a 30 MB/másodperces sebességet is, melyek a mérethez mérten kedvező értékek.

Verbatim mikro pendrive-ok [+]
Az új mikro pendrive sorozat a fekete színezés mellett elérhető lesz sárga, zöld, rózsaszín, kék és narancssárga változatban is, a fogyasztói árakról viszont nem számolt be a vállalat.
A Verbatim MediaStation HD DVR a tavaly megjelent MediaStation Pro felújított változata. Az előd a gyártó állítása szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ennek megfelelően itt volt az ideje a modernebb változat bemutatásának. A rendszer feladata továbbra is filmek, fotók és zenék felvétele, tárolása, illetve lejátszása, azonban az új modell már alkalmas a nagy (1080i) felbontású filmek lejátszására, valamint a hagyományos videók 1080i felbontásúra való felskálázására. A készülék beépített DVB-T/analóg hibrid tunerrel rendelkezik, így képes a digitális és földi sugárzású televíziós csatornák vételére. Emellett a tévébemenet és -kimenet is megtalálható a hátlapon, amelyek lehetővé teszik a tévénézés melletti műsorrögzítést.

Verbatim MediaStation HD DVR [+]
A MediaStation HD DVR-ből egy vezetékes és egy vezeték nélküli hálózatra köthető változat lesz kapható, melyek 500 GB-os és 1 TB-os tárkapacitással kerülnek forgalomba. Szolgáltatások tekintetében is remekel a rendszer, ugyanis a beépített merevlemez segítségével az élő tévéműsor megállítható és visszatekerhető, továbbá az USB 2.0 csatlakozóval és kártyaolvasóval felszerelt készülék a külső adattárolókra felmásolt filmeket is képes lejátszani, sőt a tárolt tartalom egyetlen gombnyomással menthető a rendszer merevlemezére.

Verbatim MediaStation HD DVR [+]
A készülékhez mellékelt CD-n megtalálható a Transcode Server szoftver is, melynek használatával a H.264 kódolású videofájlok is lejátszhatók a vezetékes vagy vezeték nélküli hálózaton keresztül. A MediaStation HD DVR modellek várhatóan ebben a hónapban kerülnek az üzletekbe, az ajánlott fogyasztói árakról azonban nem nyilatkozott a Verbatim.
Azóta történt
Előzmények
Külső merevlemezek (g)armadája
-
Külső merevlemezek a Verbatimtól
Két, eSATA és FireWire csatlakozóval ellátott 500 GB-os külső winchestert próbáltunk ki.
32 GB-os pendrive-okkal jelentkezik a Verbatim
Kártyaolvasók a Verbatimtól
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.







