Gyorskeresés
Szponzorunk
IDF: Fejlesztések a mobilitás jegyében
Egymást erősítő hálózati és mobil technológiai koncepciókról beszélt Sean Maloney.
Hirdetés
Az Intelnek nem új törekvése a vezeték nélküli hálózatok továbbfejlesztése, melynek egyik fő mozgatórugója a mobil eszközök rohamos fejlődése. A nagy sávszélességű kapcsolatok a vállalat reményei szerint belátható időn belül nemcsak lokális hálózatokban, hanem a WiMAX révén nagyobb körzetekben is elérhetővé válnak. A gyors netkapcsolat pedig tovább gerjeszti a hordozható gépek fejlődését, köztük nem csak a notebookokét, de természetesen a szórakozást is mind inkább szolgálni hivatott mobiltelefonokét is.
Sean Maloney, az Intel elnökhelyettese és a Mobility Group vezetője a fejlődés több összetevőjére is kitért tegnapi előadásában. A konkrét termékek között a Napa kódnevű mobil platform lesz a következő időszak egyik főszereplője, mely elsőként tartalmaz kétmagos processzort: kezdetben a Yonah kódnevű chipet, 2006 második felétől pedig már az új tervezésű, 64 bites Meromot.
A továbbfejlesztett energiagazdálkodás bemutatásához alkalmazott noteszek egyike egy Panasonic gép volt, mellyel egyúttal az evolúció egy másik aspektusára is rámutattak. Az Intel már tavaly deklarálta, hogy egy átlagos notebook akkumulátoros üzemidejét 2008-ra nyolc órára kívánja növelni, és ennek érdekében több céggel is együttműködik az energiatárolók fejlesztésében. A Panasonic notebooknak a Matsushita Battery Industrial által készített áramforrása ennek a folyamatnak egy állomása – jelenleg mintegy 30 százalékkal hosszabb üzemidőt biztosít, mint hagyományos társai, és tervezői további előrelépésre számítanak.

Maloney a vezeték nélküli videózást prezentálja
A még kisebb mobil készülékeket illetően is mutatott újdonságokat Maloney. Egyelőre csak prototípusa létezik annak az új XScale processzornak, amely a Monahans kódnévre hallgat, és kéziszámítógépekben, okostelefonokban és szórakoztatóelektronikai berendezésekben találhat befogadókra. A chip 1248 MHz-es órajelével már DVB-H (H.264) formátumú videók dekódolására is képes; várhatóan 2006 folyamán jelenik meg, de nem kizárt, hogy egy 1 GHz-es változata már idén piacra kerül. A CPU megfelelő kiegészítője lehet az új, Stanwood kódnevű grafikus koprocesszor.
Az IDF-re időzítették azt a bejelentést is, mely szerint az Intel és a Cisco szorosabbra fűzi együttműködését. A két gyártó célja, hogy a Cisco által szállított hálózati infrastruktúrát és a centrinós gépeket alkalmazó vállalatok számára átfogó biztonsági és VoIP-megoldásokat kínálhassanak.
Azóta történt
A Marvell birtokában az XScale
Új WiMAX-vezérlő az Inteltől
-
Színpadon a Centrino Duo
Tesztünkből kiderül, mire számíthat a felhasználó a gyártó történetében új korszakot bevezető kétmagos Yonah processzortól és a körítéstől.
Elfogadták a mobil WiMAX szabványt
Az NEC 55 nm-es csíkszélességű chipeket fejleszt
Sokkal többet fogyaszthat a vártnál a Yonah
Biztonságos adattárolás VIA platformokon
IDF: Új utak az energiatakarékosságban
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





