Gyorskeresés
Hűtők áradata minden fronton
Két processzor-, egy videokártya- és egy notebookhűtő közeleg.
Hirdetés
Két új hűtővel bővítette kínálatát a Zalman. A processzorhűtőkhöz a CNPS10X termékcsalád új tagja, a Performa érkezett, ami a két eddig megjelent társa, az Extreme és a Flex frissített, illetve inkább egyszerűsített változata. A torony alumíniumlamellái továbbra is az öt réz hővezető cső által összegyűjtött forróságot hivatottak leadni, amiben egy 120 mm-es ventilátor is segít.
A széria többi tagjával szemben a Performának nem nikkelezettek a lamellái, amikből egyébként kicsivel kevesebbet is kapott. Az új modell személyében a gyártó egy olcsó, jó teljesítményű processzorhűtőt kíván piacra dobni, ami a 40 dollár alattira tervezett árával valóban népszerű lehet.
A cég másik újdonsága egy univerzális videokártya-hűtő, a VF3000. Használható a jelenlegi, utóbbi időkben megjelent grafikus kártyák szinte mindegyikével, így az ATI HD 5000, HD 4000, HD 3000 szériákkal, illetve az NVIDIA 9000 és 200-as sorozataival is. Kétféle, fekete és piros színezéssel kapható, amik közül az előbbit (VF3000N) az NVIDIA, míg az utóbbit (VF3000A) az ATI kártyáira tervezte a gyártó.
A Zalman hűtő kialakítása emlékeztethet a cég többi hasonló termékére. A két réz hővezető cső kétoldalt egy-egy alumíniumbordába csatlakozik, amelyeket 92 mm-es ventilátorok hűtenek. A videokártya-hűtő ára még nem ismert.
A Xigmatek egy CPU-hűtőt mutatott be, a Carbonadót (S1284V). Az eszköz négy darab, egyenként 8 mm-es hőelvezető csöve egymástól kicsit el van csúsztatva, így nagyobb felületet alakítanak ki. A csövek egyébként közvetlenül érintkeznek a processzormaggal. A Carbonado 12 x 60 x 159 mm-es méretéhez 660 grammos tömeg társul. A készlet tartalmaz egy 120 mm-es, fehér LED-ekkel megvilágított ventilátort is, aminek a fordulatszáma 1000 és 2200 rpm között változtatható. A Xigmatek újdonsága természetesen támogatja a jelenleg piacon lévő foglalatokat, típus szerint Intel vonalon az LGA775, LGA1156, LGA1366, az AMD-k közül pedig az AM3/AM2+ aljzatot is. Utóbbiakhoz egy szerszám nélkül felszerelhető tartót is mellékelnek. A hűtő a következő hetekben válhat elérhetővé, az árát még nem közölte a gyártó.

Xigmatek Carbonado
Úgy tűnik, többek szerint igenis van létjogosultsága a notebookhűtőknek, így ha nem is túl gyakran, de pár havonta előállnak egy új termékkel. A tegnapi Logitech eszköz mellett a Titan is jelentkezett saját megoldásával. A cég a többé-kevésbé régebbi notebookokhoz ajánlja hűtőjét. A TTC-G9TZ típusjelzésű, lapos szerkezet alumíniumból készült. A 42 mm vastag készülék alapterülete 340 x 230 mm, tehát nagyjából maximum 14-15”-os hordozható gépekkel használható még, amiknek a stabil elhelyezkedését a csúszásmentes gumibevonat biztosítja. Két 80 mm-es ventilátora van, amelyek USB-n keresztül kapják a működésükhöz szükséges áramot. A fordulatszámuk 1500 rpm körül van, zajkeltésük pedig 20 dB(A) alatt marad, tehát nem lehetnek túl zavaróak. A gyártó nem nyilatkozott még a TTC-G9TZ áráról és a megjelenés pontos időpontjáról sem.

Titan TTC-G9TZ
Előzmények
Percről percre
Xperia go – strapabíró középpályás
Karcálló megjelenőtővel, valamint víz- és porál...
WP7 blog: A 256 MB RAM okozta limitációk
Avagy milyen korlátokba ütköznek a 256 MB RAM-m...
Jön a Cyberpunk
A Witcher 2 fejlesztői leleplezték következő já...
Xperia acro S – ICS vízálló köntösben
Kisebb kijelzővel ám szintén strapabíró kivitel...
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.

![Zalman CNPS10X Performa [+] Zalman CNPS10X Performa [+]](/dl/cnt/2010-01/55329/zalman-1_s.jpg)
![Zalman CNPS10X Performa [+] Zalman CNPS10X Performa [+]](/dl/cnt/2010-01/55329/zalman-2_s.jpg)
![Zalman VF3000A [+] Zalman VF3000A [+]](/dl/cnt/2010-01/55329/zalman-6_s.jpg)
![Zalman VF3000N [+] Zalman VF3000N [+]](/dl/cnt/2010-01/55329/zalman-7_s.jpg)




