Itt a húsvét, megint itt vannak a tech univerzum nyulai!

Az ember elsőre nem gondolná, hogy a nyulaknak sok közük lehet az IT-hez, szórakoztatóelektronikához, telekommunikációhoz, de azért akad egy pár olyan modell, amelyek dizájnjának kialakításakor a nyuszik kulcsszerepet játszottak. Ilyen például a YooUSB USB 2.0 pendrive-ja, amelynek tárolókapacitása 8 GB. A 4,5 fontba, azaz körülbelül 1800 forintba kerülő termék még azt is kibírja, ha kétméteres magasságból a földre ejtik.

YooUSB Rabbit pendrive
YooUSB Rabbit pendrive [+]

A koreai Sybil az évek során jó pár fura termékkel előállt, például forgalmaznak makaront idéző fülhallgatókat, és a kínálatukból a nyulas modell sem hiányzik. A 10 mm-es hangszórókkal felvértezett eszköz 120 centiméteres kábelének végén a szokásoknak megfelelően egy 3,5 mm-es jack dugó található. A frekvenciaátvitel 20 Hz és 20 kHz közé esik, az impedancia 32 ohm, az érzékenység 105 dB. Nem kifejezetten drága, hiszen már nagyjából 6 dollárért, tehát hozzávetőlegesen 1680 forintért meg lehet vásárolni.

Sybil Rabbit
Sybil Rabbit [+]

A Suck.uk azoknak fejlesztette ki a 10,5 euróba (kb. 3300 forint) kerülő Jack Rabbit fantázianevű terméket, akik imádnak a barátjukkal, vagy életük párjával közösen zenét hallgató egy telefonról vagy hordozható médialejátszóról. Ez ugyanis egy elosztó, amely két 3,5 mm-es csatlakozót építettek, így nincs szükség arra, hogy ketten osztozzanak egyetlen fülhallgatón, mindenki használhatja a sajátját.

Jack Rabbit Headphone Splitter
Jack Rabbit Headphone Splitter [+]

A Lavolta Rabbit nevű masina ennek nagyon távoli rokona, hiszen ez esetben ez USB hubról van szó. A 18 grammos, 5 fontba (kb. 2000 forint) kerülő rózsaszín nyúl portonként 500 mA leadására képes, az adatátviteli sebesség pedig 12 MB/sec.

Lavolta USB hub
Lavolta USB hub [+]

A MashiMaro nyulas hordozható zenelejátszójáról, a Lovely Musicról még egy megrögzött hazudozó sem tudná jó szívvel azt állítani, hogy az innováció csúcsa lenne. A 2 GB tárolókapacitású integrált flash memória ma már fájóan kevésnek tűnik, mint ahogyan az ötórás akkumulátor üzemidő is. Az MP3, WMA és WAV fájlok megszólaltatására képes modell viszont cserébe nem drága, mert már 12 dollárért, azaz mintegy 3300 forintért megvehető.

MashiMaro Lovely Music
MashiMaro Lovely Music [+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés