Gyorskeresés
Szponzorunk
Lehúzhatja a rolót a Kodak?
Bajban van a világ egyik legbefolyásosabb fotós cége.
Hirdetés
Az elmúlt hónapokban már több helyen lehetett olvasni arról, hogy a komoly múlttal rendelkező Kodak egyenesen a csőd felé hajt, de a most leleplezett tények még elszomorítóbbak. A Kodak vesztesége ugyanis kétszer akkora, mint azt korábban szakértők feltételezték. A vállalat harmadik negyedéves pénzügyi jelentésében szereplő veszteség 222 millió dollárra rúg, avagy részvényenként 83 centet veszítenek a részvényesek, ami duplája a prognosztizáltnak.

Tavaly ugyanekkor 43 millió dolláros veszteséget kellett elkönyvelnie a Kodaknak, ami anno 16 centet jelentett részvényenként. A növekvő veszteségeknek számos oka van, ezek közt szerepel például az egyre csökkenő filmhasználat, vagy a finoman fogalmazva gyenge digitális ultrakompakt fényképezőgép felhozatal. Eddig nyomtatókból és festékpatronokból, valamint szabadalmak eladásából tartotta fent magát a Kodak – kérdés, hogy meddig fog ez még menni? Kár lenne elveszíteni a fényképezőgép-iparra majdnem legbefolyásosabb vállaltot, ami már több mint 130 éves.
Azóta történt
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





