Hirdetés

Mindössze 10 kB-ot foglal a Huawei apró, IoT-hez szánt operációs rendszere

A Huawei sok más céggel egyetemben komolyan koncentrál az internetre köthető okoseszközök piacára, mivel a kínai vállalat szerint 10 éven belül már százmilliárdos nagyságrendű eszközparkról lehet majd beszélni. A hardverek mellett azonban ezek szoftveres alapjait is meg kell oldani, amelyen belül a Huawei a LiteOS-re koncentrál.

A LiteOS egy alapvetően Linuxra épített operációs rendszer, amely mindössze 10 kB-nyi helyet foglal, és ilyen feltételek mellett is ideális az internetre köthető okoseszközökhöz. Kínál például automatikus hálózatkezelést, illetve konfigurálási lehetőséget, amivel tényleg elég nagy piacot le lehet fedni az IoT területeken belül. A vállalat bejelentette az Agile Network 3.0-t is, amely a LiteOS-t kiegészíti Agile IoT Gateway és Agile Controller elemekkel, így kínálva teljes IoT platformot a partnereknek.

A LiteOS egyébként teljesen nyílt megoldás, ami ezen a területen nagyon lényeges, hiszen a rendkívül népszerű FreeRTOS konkurenciája lesz, de még pár ingyenes operációs rendszer elérhető az IoT területén, vagyis nem lesz könnyű versenyezni a partnerek kegyeiért. Nyilván nem kérdés a LiteOS elsődleges előnye, hogy az iparágon belül tényleg a legkevesebb helyet igényli.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés