Gyorskeresés
Szponzorunk
Dr. Dre és Radeon HD 7000 párossal nyomul az új HP ENVY és Pavilion dm4 notebook
Beats Audio hangrendszerrel és új generációs Radeon HD 7000 grafikus vezérlővel jönnek a felújított mobil gépek.
Hirdetés
A HP felfrissítette az ENVY 15, 17 és 17 3D notebookokat, valamint ráncfelvarráson esett át a 14"-es Pavilion dm4 is, ami rögtön két változatban jelenik meg. A gyártó egy kicsit szűkszavúan nyilatkozott az érkező notebookok pontos konfigurációjáról, de annyi már biztos, hogy a december 7-én megjelenő ENVY-k, és december 18-ra datált dm4-esekben az Intel Sandy Bridge processzorok valamelyike mellett az AMD új generációs Radeon HD 7000 kártyáinak valamelyike fog dolgozni. Ezeket viszont még maga az AMD sem jelentette be, tehát bővebb technikai paraméterek nem derültek ki, viszont jó hír, hogy így minden bizonnyal igazak azok a pletykák, melyek a vezérlő mobil változatának idei megjelenéséről szólnak.
Közös pont még az új notebookokban, hogy az ENVY-ben ismét ott lesz a többcsatornás a Beats Audio hangrendszer mélynyomóval és hangfeldolgozóval, valamint a márkára jellemző piros betétekkel. Ezt szerencsére nem vitték túlzásba, helyette a fanatikusok számára készül a dm4-ből egy Beats Edition, mely fekete-piros dizájnt kapott és a billentyűzet háttérvilágítása is piros lett, valamint opcionálisan Beats by Dr. Dre Solo HD fejhallgató is vásárolható hozzá. Természetesen lesz egy sokkal visszafogottabb változat is ebből a masinából, szürke és ezüst alumínium fedlappal. A dm4-ről még annyi derült ki, hogy színtől és változattól függetlenül elérhető lesz bennük (opcionálisan) az Intel Smart Response (SDD Caching) és lesz ujjlenyomat-olvasó is.

HP Pavilion dm4 Beats Edition [+]
A multimédiára kihegyezett ENVY család kisebb (15,6"-es) tagjához választható opció lesz a nagyobb felbontású, jobb paraméterekkel rendelkező IPS paneles kijelző, míg a 17"-es esetében is lesz választási lehetőség, de ott kétféle TN panel közül kell dönteni. A 3D-s változat viszont alapból egy jobb minőségű, Full HD felbontású panellel érkezik, mely az aktív záras szemüvegeket támogatja, ha a 3D-s megjelenítés a cél. Az ENVY-kből sem hiányzik a klaviatúra háttérvilágítás, aminél pontosan annyi LED-et alkalmaztak, ahány gomb került rá, azaz minden billentyű egyéni megvilágítást kapott.
Az új Pavilion dm4 notebookok ára 630 dollárról indul, míg a Beats változatért legalább 900 dollárt kell majd fizetni. Az ENVY laptopok kezdőára 15,6"-es kijelzővel 1100, 17,3"-essel pedig 1250 dollár, ugyanezért 3D-vel 1600 dollárt kell a kasszánál hagyni. Kíváncsian várjuk, hogy a hazai piacon a ráncfelvarráson átesett gépek pontosan milyen konfigurációval és árcédulával lesznek elérhetők.
Azóta történt
Kompromisszummentes, vékony és könnyű HP notebookok mindenkinek
Beats by Dr. Dre Studio fejhallgató ezúttal színes egyéniségeknek is
Bemutatkozott a titokzatos, prémium kategóriás HP Envy 14 Spectre Ultrabook
-
HP ProBook 4535s, a nyerő 15,6 hüvelykes
Ezúttal optimális konfigurációval próbáltuk a HP kisvállalati, AMD platformos laptopját.
A HP Pavilion dm4 erősebb verziója érkezett Európába
PH!TV – HP EliteBook 8760w, nem kicsi, nem olcsó, nem rossz
HP Wireless Audio – hosszú kábelek drága alternatívája
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.







