Gyorskeresés
Hivatalos képek az ASUS ROG MARS II videokártyáról
Ezer darabos limitált példányszámban jelenik meg az óriási méretű és borzalmasan drága presztízstermék.
Hirdetés
Két hónapja már, hogy végre sikerült lencsevégre kapni az ASUS ROG szériás, MARS névre keresztelt videokártyájának második generációs változatát, de az akkor kiderített adatok még korántsem voltak készpénznek vehetőek. Most azonban a hivatalos sajtófotók mellett konkrét információk láttak napvilágot.
A MARS II VGA-n tehát két darab, SLI kapcsolaton keresztül összekapcsolt GeForce GTX 580 kap helyet, amit sikerült egy NYÁK-ra integrálni. Aránylag kis méretet remélhetnénk, de a kártya így is három PCI Express slotot foglal be, igaz, ez inkább a tripla hővezető csöves, két ventilátoros DirectCU hűtésnek köszönhető. A gigantikus kártyán a GF110-es GPU-k magórajele az előzetes várakozásoknak és spekulációknak megfelelően 772 MHz-es lett, így természetesen az 1544 MHz-es shaderórajel is passzol. A CUDA magok száma összesen 1024 lesz, GPU-nként pedig várhatóan 1,5 GB kapacitású GDDR5-ös memória található, melyek 4 GHz-en ketyegnek, és 384 bites buszon kapcsolódnak a memóriavezérlőkhöz.
A stabilitásról a 20 fázisos tápellátás gondoskodik, azaz egy GPU és a hozzá tartozó memória 8+2 fázist kap, de maga a forrás sem hétköznapi, a MARS ugyanis három darab nyolctűs PCI Express csatlakozóból veszi az áramot. A többi részlet korábbról már ismert volt, azaz két Proalizer chip kerül rá, Super Alloy ötvözetű komponenseket használnak és lesz egy külön gomb is, mellyel felülírható a ventilátor vezérlése, és szó szerint forró helyzetekben rögtön 100%-os sebességre kapcsolható motorok teljesítménye. A kijelzőket a termék két DVI, egy HDMI és egy DisplayPort aljzatára köthetjük.
A váráslásra érdemes lesz felkészülni jó előre, és nemcsak az 1000 dollár körüli ár miatt, hanem a darabszámra való tekintettel is, ugyanis eléggé limitált termék lesz. Mindössze ezer MARS II kártya kerül a piacra.
Előzmények
ASUS Republic Of Gamers Vulcan ANC headset: játékosok igényeire szabva
Megvásárolható a játékosoknak szánt Republic Of Gamers ASUS G74Sx notebook
Megjelent az ASUS ROG Matrix GTX 580
Az Asus a Matrixba és a Marsra is elviszi a GTX 580-at
-
Asus ARES-t háborúba küldtük
400 000 forintos videokártya: feltűnési viszketegség vagy csúcshardver?
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.










