Gyorskeresés
Hibrid SLI az energiatakarékosság jegyében
Egy chipsetbe integrált és egy önálló GPU működését koordinálja az új technológia.
Hirdetés
Az NVIDIA múlt héten megtartott éves piacelemzői konferenciáján egyebek mellett a Hybrid SLI nevű megoldást is bemutatták, mely a hagyományos SLI-vel ellentétben nem annyira a sebesség növelését szolgálja, inkább a teljesítmény és a fogyasztás közötti egyensúlyt segít megtalálni. A grafikus alrendszer ez esetben egy chipsetbe integrált grafikus vezérlőből és egy külső videokártyából áll.
Ha a felhasználó komoly 3D-s kapacitást nem igénylő alkalmazásokat futtat, például irodai szoftvereket használ, internetezik vagy éppen videózik, akkor csak az integrált GPU dolgozik. Játékok vagy más erőforrásigényes programok futtatásakor bekapcsolódik a külső videokártya is, és a két GPU ereje összeadódik. Természetesen minél erősebb az önálló kártya, annál kevésbé járul hozzá az IGP a sebesség fokozásához, bár olyan alsó- és középkategóriás kártyák mellett, mint a GeForce 8600, 8500 vagy 8400, a gyártó szerint akár 35–100 százalékos is lehet az IGP-nek köszönhető gyorsulás. Ez azonban másodlagosnak tekinthető a hibrid rendszer fogyasztásának kedvező alakulása mellett, hiszen ha csak az integrált mag üzemel, a grafikára átlagosan kevesebb mint 10 wattnyi energát kell fordítani, ami még azzal együtt is kellemes érték, hogy a videokártyák is visszafogják órajelüket 2D üzemmódban.
A két üzemmód közötti váltáskor nem szükséges átdugni a monitorcsatlakozókat sem, mivel a végleges kép renderelését mindig elvégezheti az alaplapi elektronika. A Hybrid SLI technológiából főként notebookok felhasználói profitálhatnak, hiszen ha csak az IGP-re támaszkodnak, növekszik az akkumulátoros üzemidő. A hibrid rendszerre alapozó számítógépek az év végefelé kerülnek piacra; addigra integrált grafikás, DirectX 10-kompatibilis chipsetek több új változata is megjelenik, vagyis az árukapcsolás az NVIDIA számára üzletileg komoly előnyökkel kecsegtet.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





