Gyorskeresés
Szponzorunk
Hazánkba is érkeznek az Asus új kiegészítői
Sajtótájékoztatón mutatkoztak be az itthon is elérhető egerek, külső tárolók és táskák.
Hirdetés
Az Asus egy sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy januártól már biztosan kaphatóak lesznek hazánkban a főleg notebookokhoz szánt kiegészítőik. Elsősorban a látványosabb, egyedi termékek jelennek meg, így megvásárolhatóak lesznek a hordozható egerek, a ROG márkás vonal termékei és többek között a Lamborghini kiegészítők is. A gyártó már 2003-ban előállt olyan egyedi készülékeivel, amelyeknél szénszálat, vagy éppen alumínium-magnézium ötvözetet használt, később pedig a bőr és a bambusz is bekerült ezek közé. Négy széria is indult, amelyekbe ezeket a kiegészítőket csoportosították: a David Lewis, valamint Karim Rashid nevével fémjelzett termékek, az Automobil Lamborghini és a ROG, azaz Republic of Gamers dizájnú eszközök.
Ha Lewis neve nem mond semmit, a WX-DL (leánykori nevén WX500) fotója alapján biztosan beugrik. A kerek, 1200 dpi-s felbontású szenzoros, vezeték nélküli egér érintésérzékeny gombokkal is el van látva a felső részén. A másik kiegészítő, amely a tervezőtől érkezett, a DL External HDD, amely egy 500 GB-os kapacitású 2,5”-es külső tároló. Ha még mindig nem ismerős ezek alapján sem, még egyet súgunk: ő tervezte az NX90 notebookot is, ami le sem tagadhatná a hasonlóságot a fentiekkel.
Karim Rashim neve szinte egybeforrt az EeePC 1008P-vel, vagyis a pink vagy barna, hullámos textúrájú netbookkal. Emellett persze mást is összehozott, például a KR Edition egereket (amik limitált darabszámban kaphatók), a KR 2,5”-es hordozható merevlemezeket és a 10”-es netbookokhoz használható tokokat, amelyek mind az 1008P-éhez hasonló kinézetet kaptak, így téve teljessé a kollekciót.
A Lamborghini készlet is hasonló tagokkal rendelkezik: van köztük vezeték nélküli egér, négyféle táska (hátitáska, hordtáska, oldaltáska, sleeve), amelyek mind jobbára emlékeztetnek az autógyártó modelljeire.
A ROG széria modelljei közt fellelhetők például a GX800 és GX900 jelzésű játékosoknak kifejlesztett egerek, amelyek akár 3200, illetve 4000 dpi-s felbontáson is használhatók, utóbbi pedig plusz súlyokkal is ellátható.
A további termékek között még néhány egér, külső tároló és táska kapott helyet. Az első csoport tartalmazza a vezetékes, belépőszintű UT sorozatot, a vezeték nélküli WT-400-akat és a Bluetooth-os, lézeres BX 700 egereket is. A külső merevlemezek közt találjuk a bőr bevonatú, AN200/300 és PN250/300 típusokat, amelyek 320 és 500 GB-os kapacitású HDD-ket tartalmaznak. A táskák közül a Vector, Grander, Streamline, Duraline, Terra, Precision, Slim, Slimpoint és Eee's jelzésű szériák kínálnak rengeteg megoldást a hordozható gépek szállításához netbooktól a notebookig, a 10”-estől akár a 16”-es méretig.
![További Asus egerek, táskák és tárolók [+] További Asus egerek, táskák és tárolók [+]](/dl/cnt/2010-12/67464/other_s.jpg)
További Asus egerek, táskák és tárolók [+]
A sajtótájékoztató egyik eseményeként az újságírók találkozhattak az Asus dizájncsapatával, és kipróbálhatták, milyen is IT termékeket alkotni – ezúttal marcipánból. A kész munkák megtekinthetők a cég Facebook oldalán, ahol szavazni is lehet rájuk. A legtöbb voksot (avagy lájkot) gyűjtő modell alkotói Asus dizájn díjat kapnak, és persze az elismerés sem marad el. Ugyan nem szeretnénk befolyásolni senkit (na jó, de...), ám különösen a bájos bordó, marcipán ROG egeret ajánlanánk olvasóink figyelmébe, amit a szerkesztőségünk tagjával erősített csapat alkotott, szavazzatok rá!
Azóta történt
-
Asus GX900 gamer egér piros kabátban
Kipróbáltuk az Asus látványos játékos egerét, ami más néven már járt nálunk korábban.
Hasznos adapterek és rackek az adattárolókhoz
-
Asus dizájnrouter
Nálunk járt az Asus RT-N56U útválasztója, mely nem csak szép, hanem okos is.
Előzmények
Tárolók áradata minden fronton
Hasznos kiegészítők asztali és hordozható gépekhez
Merevlemezek a számítógépen kívül
Egerek és billentyűzetek minden mennyiségben
-
Asus NX90 - stílus és karakter
Kipróbáltuk az Asus és a legendás Bang & Olufsen közösen tervezett, óriási notebookját.
-
Játékos egerek megatesztje – első rész
Tizenöttagú csapatunkból először három Logitech, két Microsoft és két Gigabyte egér mutatkozik be.
-
Gamer notebookok, ha összejönnek
Játékos óriáslaptopokat teszteltünk: az Asus brutális formájú G73J modelljét és a fémkabátos MSI GT740-et.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!

![David Lewis tervezései [+] David Lewis tervezései [+]](/dl/cnt/2010-12/67464/dl-860-460_s.jpg)
![Karim Rashid kollekció [+] Karim Rashid kollekció [+]](/dl/cnt/2010-12/67464/karim_s.jpg)
![utomobili Lamborghini [+] utomobili Lamborghini [+]](/dl/cnt/2010-12/67464/lambo_s.jpg)
![Republic of Gamers egerek [+] Republic of Gamers egerek [+]](/dl/cnt/2010-12/67464/rog_s.jpg)




