Hirdetés

Az első hajlított monitorral érkezik az LG az IFA kiállításra

Utóbbi években az asztali monitorok egyik meghatározó piaci szereplőjévé vált az LG, hiszen panelgyártóként számos más gyártó kijelzőjébe szállítják a kijelzőt. Mindezen felül a vállalat egyben fontos mozgatórugó is a gépezetben, hiszen erősen tolták az IPS technológiát a konzumer szegmensben, és utóbbi időszakban számos egyedi újdonsággal rukkoltak elő, köztük például a 21:9 képarányú kijelzőkkel.

Úgy tűnik a vállalat nem engedi ki a gyeplőt a kezéből és további meglepetéssel készül ebben a szegmensben, amit az idei IFA kiállítás alkalmával mutatnak be. Ez lesz az úgynevezett IPS 21:9 Curved UltraWide monitor, azaz a 34UC97 típusjelzésű modell, ami az első hajlított kijelzős asztali monitor úttörő szerepét tölti be. A 34"-es, 3440x1440 képpontos kijelzőnek egyelőre nem minden technikai paraméterét árulták el a gyártónál, de annyi biztos, hogy ellátták Thunderbolt 2 csatlakozóval és a hangszóróit a MAXX Audio szállítja, így a gyártó szerint hagyományos felhasználásra és szórakozásra is kiváló az újdonság.

LG 34UC97: az első hajlított kijelzős 34"-es asztali felhasználásra szánt monitor
LG 34UC97: az első hajlított kijelzős 34"-es asztali felhasználásra szánt monitor [+]

Ezzel még nincs vége a sornak, az IFA-n ugyanis látható lesz a vállalat első "Digital Cinema 4K" jelzéssel ellátott monitorja, a 31MU97. A 31"-es képátlójú termék a megszokott, 16:9-es képarányú 3840x2160 képpontos felbontás helyett a digitális mozinak megfelelő 4K, azaz 4096x2160 képpontos felbontást használja. Emellett a gyártó 99%-os Adobe RGB színtérlefedettséget és hardveres kalibrációt is ígér.

LG 31MU97: 4096x2160 képpontos felbontással
LG 31MU97: 4096x2160 képpontos felbontás és hardveres kalibrálás [+]

Végül, de nem utolsósorban egy új gamer monitorral is bővítik a kínálatot. A 24"-es 24GM77 a Full HD-s paletta tagja lesz, és kifejezetten a gyors mozgás megjelenítésére hegyezték ki. Ebben segít a 144 hertzes képfrissítés, az 1 ezredmásodperces válaszidő és az input lag mértékét drasztikusan csökkentő DAS (Dynamic Action Sync), valamint a Motion 240, amivel a gyors mozgásból fakadó elmosódás csökkenthető. A villogásmentes háttérvilágítást kínáló modell továbbá kap egy úgynevezett Black Stabilizer funkciót, ami a konzisztens fekete megjelenítést ígér, de erről többet egyelőre nem árultak el.

LG 24GM77: játékosokra szabva
LG 24GM77: játékosokra szabva [+]

További részletek a szeptember 5-ével kezdődő berlini IFA kiállításon várhatóak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés