Gyorskeresés
Szponzorunk
Gigantikus méretű befektetések a Samsungtól
2010-ben összesen 22,7 milliárd dollárt invesztál a vállalat új gyártósorokra, K+F-re és innovációra.
Hirdetés
A Magyarországon is komoly érdekeltségekkel bíró dél-koreai Samsung bejelentette, hogy az idei esztendőben mintegy 22,7 milliárd dollárt (26 ezer milliárd koreai vont) invesztál új üzemek felépítésébe, a meglévők korszerűsítésébe, illetve kutatási-fejlesztési projektekbe.

Az összeg legnagyobb részét, 9,5 milliárd dollárt állítólag az új félvezetőkkel kapcsolatos gyártási folyamatra fordít a konszern, míg az LCD kijelzők gyártókapacitásának bővítésére 4,3 milliárd dollár jut. Erre valószínűleg szükség is lesz, hiszen a piaci elemzők szerint folyamatosan nő az igény az ilyen típusú kijelzők iránt, a gyártók száma viszont a gyilkos piaci versenynek köszönhetően csökken.
A különféle kutatási-fejlesztési programokra hétmilliárd dollár jut. A többi pénzzel az olyan hosszú távú projekteket támogatják, amelynek keretein belül a vállalat egy évtized alatt 20,3 milliárd dollárt fektet be az egészség- és környezetvédelemmel kapcsolatos új tevékenységi körök innovációjába.

A Samsung jelenleg a világ legnagyobb LCD kijelző és memória-áramkör gyártója. Előrejelzésük szerint 2010 az előbbi iparágak számára erősödést hoz, hiszen a globális kereslet fellendülésére számítanak. A Samsung az elmúlt év negyedik negyedévében közel 11 millió lapképernyős tévét értékesített, amivel a konkurensek előtt lépte át a 10 milliós küszöböt. Ezenkívül a mobiltelefonok értékesítése 16%-kal 69 millióra emelkedett a negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. 2009-ben a vállalat 227 millió mobilkészüléket értékesített.
Előzmények
Tízezer darab fogyott másfél hónap alatt a Samsung 3D tévéiből Dél-Koreában
Kicsi + könnyű + olcsó = Bluedot BTV-2200
-
Látványos, hullámos Samsung notebook
Nagyon szép ruhába öltöztetett, univerzális modellel támadja be a Samsung a hazai notebookpiacot. Nálunk járt a Core i5-ös R580.
-
A Samsung NX10 részletes tesztje - első rész
Az Olympus és a Panasonic elindult egy új, érdekes úton - most a Samsung egy párhuzamos ösvényen próbálkozik.
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





