Négy GeForce GTX 980 Ti és a folyékony nitrogén esete

Önmagában is nagyon különleges dolog az extrém tuning, de van egy olyan rétege, ami még a hardverek és túlhajtás világában otthonosan mozgók számára is szinte hihetetlen. Azokról a kiváltságos egyénekről van szó, akik a nagy hardvermárkák teljes támogatását élvezik olyan szinten, hogy lényegében korlátlan mennyiségű hardver áll a rendelkezésükre, beleszólásuk van az alaplapi és grafikus kártyák szoftveres, sőt hardveres tervezésébe is. Jelenleg a legismertebb páros ebben az elit ligában der8auer és 8pack, akik a legerősebb német és angol hardveráruház mondhatni házi tunigosai, vezetik a HWBot exkluzív, Elite ligáját.


(forrás: Dancop) [+]

Azaz csak vezették, mert a hétvégén jött a Dancop művésznéven tevékenykedő úriember, és olyat mutatott, amit még az elitek között is ritkán látni. Jones965 keze alatt is nagyon szépen muzsikált az ASUS GTX 980 Ti Strix változata, Dancopnál viszont négy ilyen kártya járt, és egy kis „drótozáson” is átestek. Aztán akcióba lépett az a 600 literes folyékony nitrogén tartály, amit anno képrejtvényként is bemutattunk, és az extrém tuningos garázsában pihen.


(forrás: Dancop) [+]

Csak hogy kerek szám legyen, összesen tíz kategóriában állított fel új rekordot Dancop, ezzel a HWBot legkomolyabb, Elit ligájának élére ugrott. A legértékesebb produkció a négy grafikus kártyával elért 3DMark – Fire Strike abszolút világcsúcs, ami nagyon jól mutatja a GTX 980 Ti-ben rejlő lehetőségeket. Egy ilyen eredmény eléréséhez komoly szakértelemre és gyakorlatra van szükség, mert egyszerre négy grafikus kártya és a processzor megfelelő folyékony nitrogén adagolására kell figyelni, melyek mind teljesen másképp viselkednek a terhelés hatására és egymást is melegítik. Míg a szóló tesztekben 2 GHz fölé sikerült kergetni a GTX 980 Ti-t, addig a négyes csak 1,8 GHz környékén volt stabil.


(forrás: Dancop) [+]

Így aztán nem csoda, hogy a 600 literes tartállyal is csak egy igazán meredek négyutas SLI eredmény jött ki. Kezelhetőbb rendszerrel, két GTX 980 Ti-vel viszont megdőlt a 3DMark – Fire Strike, 3DMark – Fire Stirke Extreme, 3DMark11 – Performance és 3DMark Vantage – Performance csúcs,  egy kártyával pedig a 3DMark – Fire Strike Extreme, 3DMark - Fire Strike, 3DMark11 – Performance, 3DMark Vantage – Performance, Catzilla – 720p tesztekben sikerült elsőséget elérni. Most pedig 8 Pack és der8euer térfelén a labda, biztosak vagyunk benne, hogy válaszuk nem fog késlekedni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés