Gyorskeresés
Szponzorunk
Gateway és Samsung monitorok inváziója
Hét új kijelzőt jelentettek be a címben szereplő vállalatok.
Hirdetés
A Samsung és a Gateway felfrissíti a monitorok piacát, ugyanis a két cég nem kevesebb, mint hét kijelzőt jelentett be. Az előbbi gyártó a 31-es sorozatot teszi le az asztalra, mely a 20”-es BX2031, a 21,5”-es BX2231, a 23”-es BX2331 és a 24”-es BX2431 jelzésű termékekből áll. A TN panelre épülő vékony monitorok LED-es háttérvilágítást használnak, és az Energy Star 5.0 minősítéssel is rendelkeznek. A megjelenítők dinamikus kontrasztaránya 5 000 000:1, a válaszidő pedig a legkisebb modell esetében 5, míg a nagyobb verzióknál 2 ms.
A friss versenyzők közül a 20 colos modell 1600x900-as felbontással rendelkezik, míg a többi termék maximum 1920x1080 képpontot jeleníthet meg. A D-Sub és a DVI bemenetek természetesen nem hiányozhatnak, ám a Full HD-s megoldásokon még két HDMI interfésznek is maradt hely. A Samsung kijelzőinek szállítása még ebben a hónapban megkezdődik, az ajánlott fogyasztói áruk pedig mérettől függően 169, 199, 239 és 279 dollár lesz.

Gateway FHX sorozat
A Gateway monitortriója közül a 21,5”-es kategóriát az FHX2152L, a 23”-est az FHD2303L, míg a 24”-est FHX2402L képviseli. A LED-es háttérvilágítású kijelzők TN panelt alkalmaznak, a natív felbontásuk pedig 1920x1080 pixel. A monitorok dinamikus kontrasztaránya 12 000 000:1, a fényerejük 250 cd/m², ám fontos megjegyezni, hogy a válaszidő a 23 colos megoldás esetében 2 ms lesz, miközben a másik két modellnél 5 ms-mal kell beérni.
A feketére festett, alacsony fogyasztású versenyzők DVI és D-Sub bemeneteket kínálnak, sőt a két legnagyobb modell HDMI interfésszel is rendelkezik. A Gateway még ebben a hónapban megkezdi a termékek forgalmazását, az ajánlott fogyasztói árak pedig a mérettől függően 190 és 250 dollár között lesznek.
Azóta történt
HP monitorok ötösfogata
LED-es monitorokkal támad az Asus
-
24 colosok manapság
Az Acer, az LG, a Samsung és HP kínálatából válogattunk.
Két nézhető és egy tapizható monitor
Monitorok minden mennyiségben
Októberi termékinvázió a Samsungtól
Előzmények
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





